Az Európai Unió teljes és átfogó újjáépítése a gazdasági semlegesség.
Gazdasági semlegességet akarunk a világgazdasági szerepvállalásunkban. Helyes. Egyetértek! Arra viszont sajnos, mégsem gondolhatunk, hogy ezt túlságosan egyszerű megvalósítani. Hogy miért? Azért, mert egy dolgot nem hagyhatunk figyelmen kívül: egy erőteljes politikai szuverenitás, ha úgy tetszik, politikai semlegesség nélkül a gazdasági semlegesség nehezen kivitelezhető feladat. Márpedig politikai szempontból ténylegesen, itt és most nem vagyunk semlegesek. Bár azok lennénk! De a történelem úgy hozta, hogy nem lehetünk Svájc vagy Norvégia. Amíg a Szovjetunió csatlósai voltunk akaratunkon kívül (1945–1991), addig nem volt miről beszélni.
Ám tény, hogy miután 1991. június 19-én megszabadultunk a szovjet katonai felügyelettől (ceterum censeo: miért nem nemzeti, állami ünnep ez a nap?), pusztán néhány évig maradtunk „semlegesek”: 1999-ben beléptünk a NATO-ba, majd 2004-ben az Európai Unióba. Ezek után mi már nem vagyunk politikailag semlegesek.
Ettől függetlenül lehetünk gazdaságilag semlegesek? Jó kérdés, nem?
És itt nem is elsősorban a katonai szövetséghez tartozásunkról van szó, aminek számos előnye van, ezt jól tudjuk. Valamint a NATO a jellege szerint nem foglalkozik gazdasági és kereskedelmi kérdésekkel, legfeljebb közvetett hatásaiban.
Itt döntően az Európai Unióról van szó. Persze ha az unió pusztán egy laza, államok közötti szövetség lenne, mely nem szólna bele a másik dolgába a gazdaság és a kereskedelem, a szolgáltatások, a környezetvédelem stb. területén, akkor még mindig nem lenne nagy baj, akkor még mindig beszélhetnénk gazdasági semlegességről.
Azonban abban az esetben, ha az uniót irányító brüsszeli, globalista, föderalista, nemzetek feletti kormányzásban, horribile dictu akár világkormányzásban (Világgazdasági Fórum, Great Reset) gondolkodó elit teljes mértékben bele akar szólni és bele is szól, hogy mit tegyünk a világgazdaságban, iparban, adózásban, állami támogatásokban, beruházásokban, geopolitikai és kereskedelmi kapcsolatokban, környezetvédelmi lépésekben, mezőgazdaságban, akkor már baj van. Nem kicsi.
A negatív kiindulópont az, hogy az alapító atyák egyik legfontosabbika, Jean Monnet is abban gondolkodott és mesterkedett, hogy az Európai Bizottság, mely elvileg a szerződések szerint a törvények őre és betartója-betartatója, ezen lépjen túl, és transznacionális kormányként, nemzetek feletti kormányként működjön, ami azt jelenti, hogy megmondja, sőt utasításba adja, hogy a tagállamok milyen lépéseket tehetnek meg a gazdaság egyes területein, ha még nem is minden területen – bár ez a végső cél. Ebben ma már erőteljes politikai partnere az Európai Parlament,
amelyben többségben van a mainstream globalista, föderalista, nemzetek feletti irány, s a bizottság
erőteljes jogi partnere az Európai Unió Bírósága (EUB), melynek tagjai egy az egyben elkötelezettjei a brüsszeli föderalista elitnek és a mögöttük álló globalista pénzügyi-politikai köröknek, mint például Soros György és társai, valamint az ő világot átfogó hálózata. (A bíróság tagjainak nagy része is Soros embereiből áll – s ezzel már mindent elmondtunk arról is, hogy miért kaptunk legutóbb elképesztő, soha nem látott mértékű büntetést az állítólagos migrációs, menekültügyi lépéseink miatt.)
A bizottság kormánnyá alakítását már évtizedek óta próbálják megvalósítani, ezek közül megemlítendő a hatvanas évekből Walter Hallstein bizottsági elnök, majd a nyolcvanas évektől a kilencvenes évek közepéig Jacques Delors, később José Manuel Durao Barroso, majd nagy vehemenciával – és némi isiásszal – Jean-Claude Juncker 2014-től, legújabban pedig 2019-től egészen napjainkig Ursula von der Leyen.
Ami azonban különösen fontos tény, hogy Brüsszel talán most készül a legnagyobb erővel átvenni a tagállamok feletti irányítást, és megvalósítani az unió teljes föderalizálását. Erre kiváló példa Mario Draghi dolgozata a versenyképességről, amelyben már a teljes centralizáció és a vétójog végleges eltörlése is szerepel mint cél.
Ez viszont – ha elérik a céljukat, és nem akadályozzuk meg valahogyan – azt jelenti, hogy politikai semlegességről nem beszélhetünk. Az EU alávetett tagjaivá válunk, akik nem csinálhatják azt, amit szeretnének, és nemcsak gazdasági ügyekben, de most elsősorban ez a témánk. Persze így is megpróbálhatunk gazdaságilag semlegesek maradni, és eszerint cselekedni a világgazdaságban, ám itt – éppen a politikai kötődésünk miatt – nagy és erős akadályokba ütközhetünk.
Melyek ezek? Az első és legfontosabb természetesen az orosz–ukrán, vagyis orosz–amerikai vagy még inkább orosz–nyugati háború.
A háborúban a brüsszeli elit – az amerikai demokraták és a mögöttük is álló globális elit (WEF, Bilderberg-csoport, Külkapcsolatok Tanácsa stb.) – teljes egészében Ukrajna győzelmét szorgalmazza, s őrült módjára nem a békére törekszik, miként Donald Trump fogja tenni. Ezért jönnek egymás után a szankciók, amelyek minket is érintenek, korlátoznak, főleg az energiaellátás területén. Legutóbb az Egyesült Államok a Gazprombank ellen léptetett életbe szankciókat, melyek – miként Szijjártó Péter is elmondta – hátrányosan érintenek bennünket. Ez azzal is jár, hogy az unió folyamatosan támogatja pénzügyileg Ukrajnát, és diplomáciai, valamint taktikai okokból bizony időnként nem mondhatunk minden brüsszeli elvárásra nemet, de a következmény: pénzügyi hátrány.
A második az a tény, hogy az unió – pontosabban az Európai Bizottság – minket rebellis nemzetnek tart,
egyfelől az illegális migrációval szembeni, egyébként a leginkább törvényes fellépésünkkel kapcsolatban (jött is a gigászi büntetés a bíróságtól), másfelől a genderideológiával és LMBTQ-mozgalmakkal szembeni, valamint egyéb kérdésekben (adózás, állami támogatás beruházásoknál stb.) megnyilvánuló, a többséggel ellentétes véleményünk miatt.
S mivel rebellis nemzet vagyunk, ezért minden eszközzel arra törekednek, hogy politikai, jogi és nem utolsósorban pénzügyi-gazdasági hátrányokat okozzanak nekünk. Meg is teszik, ahol és amikor csak tudják.
Ennélfogva a mai napig a nekünk járó uniós pénzeknek talán az egyharmadát kaptuk meg, ami mégiscsak komoly érvágás, többek között a pedagógusbér-emelések kapcsán is.
Vagyis: uniós tagságunktól függetlenül hiába válunk gazdaságilag semlegessé, attól még az ellenfeleink – mert azok! – szintén lépéseket tesznek (számukra mi pedig – miként Manfred Weber volt szíves fogalmazni – ellenségek vagyunk), méghozzá olyanokat, amelyek meggátolják, de legalábbis erősen gátolják, hogy valóban élvezzük a gazdasági semlegességből származó potenciális előnyeinket. Egy példa ezek közül a kínai elektromos autókkal szembeni büntetővámok bevezetése – amerikai példára –, amelynek sajnos negatív következményei is lehetnek ránk nézve is, hiszen a kínaiak úgy is gondolhatják, hogy akkor nem érdemes teljes gőzerővel Európa felé fordulniuk, találnak máshol is vevőket az általuk gyártott akkumulátorokra és az elektromos autóikra. (Ettől függetlenül is nagymértékben csökkent az elektromos autók iránti európai kereslet.)
S ha már Kínánál tartunk, akkor elmondhatjuk, hogy az unió ellenségesen viselkedik a keleti nagyhatalommal, nem csekély mértékben azért, mert az amerikai demokraták is ezt csinálják.
És sajnos, még egy gondunk is lehet itt, amit nem rejthetünk véka alá: a mi emberünk, Donald Trump mint ízig-vérig üzletember, folytatni fogja az első időszakában megkezdett gazdasági-kereskedelmi harcát Kínával, sőt ez megítélésem szerint erősödni is fog,
hiszen most már valóban a világelsőség megszerzése a meccs tétje kettőjük között, és itt a MAGA (Make America Great Again) programja alapvető Trump számára. Ez viszont az EU-nak is egyfajta kötelezettségként fog jelentkezni, Trump el fogja várni Európától is a kínai cégekkel szembeni fellépést, s ha jól tudom, még mindig az unió tagjai vagyunk mi magunk is.
A harmadik tényező az őrült klímapolitika, az őrültzöld ideológia a mainstream brüsszeli elit részéről.
A teljességgel vitatható, sőt szerintem elfogadhatatlan nézet, mely szerint az emberi szén-dioxid-kibocsátás az oka a globális felmelegedésnek, egyszerűen eszeveszett lépések felé terelte az uniót, s e lépésekben éppen a kontinens motorja, Németország jár az élen. Következmény: a fosszilis energiahordozók elmebeteg-gyorsaságú kivezetésének szándéka, abban a világban, amelyben a fosszilis energiák a világ energiaforrásainak 80-85 százalékát adják ma is, s helyettesítésük a nap- és szélmegújulókkal, ami lehetetlen vállalkozás. Így aztán „csak” annyi a baj, hogy ebből nem megújulás, hanem pusztulás, önpusztítás lesz.
És ennek az egyik legdöntőbb leágazása: a mezőgazdaság tönkretételének tudatos szándéka és kivitelezése, hiszen, mint e furcsa brüsszeli emberek állítják, no meg az ENSZ: a tehénszellentés az egyik fő oka a globális felmelegedésnek.
Ez végképp tönkreteszi a gazdákat és Európát, nem beszélve arról, hogy Ukrajna agrártermékeit be kell fogadnunk, valamint az EU–Mercosur-megállapodás alapján a latin-amerikai mezőgazdasági termékeket is, amelyekre, akárcsak az ukrajnaiakra, semmiféle komoly szabályozások nem vonatkoznak, tehát e termékek megjelenése az európai piacon – a súlyos gazdasági hátrányok mellett – veszélyesek lehetnek az egészségünkre is. S mindebből nem maradhatunk ki, mindez nemhogy érint bennünket, hanem egyszerűen tönkreteszi az iparunkat, mezőgazdaságunkat és más ágazatainkat, s hiába akarunk gazdaságilag semlegesek lenni, mégis belekényszerítenek bennünket a ronda haláltáncba.
A gazdasági semlegességünk egyik záloga mégiscsak az lenne, ha politikailag szuverének és, ha kell, semlegesek tudnánk lenni. Talán mondtam már, hogyan értem ezt. Ha azt mondják, unió, azt mondom, forró…
És ez még mindig nem a huxit gondolata a részemről – amiről régebben beszéltem, de elvetettem –, hanem az unió teljes és radikális reformja, a közösség teljes átalakítása, visszavágása egy sokkal szűkebb együttműködésre, valamint a brüsszeli elit lecserélése, kezdve Ursula von der Leyennel.
Kimondom: a Patriótáknak egy konventet kellene kezdeményezniük 2025-ben az unió teljes és átfogó újjáépítése szándékával. És ezt komolyan javaslom!
Szóval hol vagy, Elon Musk, aki kiiktatod a mélyállamot az unióból – is?
