Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára egy újabb hétköznapi hősről készült egész estés játékfilm, pontosabban true crime dokumentumfilm. Miközben az Ilona megőrzi a dokumentarista törekvést, közelebb hozza a forradalmat azok számára is, akiknek ez talán már csak poros történelmi tananyag.
A true crime dokumentum műfaji sajátossága, hogy játékfilmes elemekkel, de a tudható tényekhez ragaszkodva vizsgál olyan valós bűnügyeket, amelyekről a megszerezhető információk köre igencsak szűkös – köszönhetően annak, hogy az érintettek legtöbbször már elhunytak. Tóth Ilona koncepciós pere kétségkívül ilyen eset, az 1956-os forradalom utáni megtorlások egyik leginkább kutatott ügye: a számos tényfeltáró kötet (Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel; Jobbágyi Gábor: Néma talp stb.) között is ki kell emelni M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész munkásságát, aki több írásában is behatóan foglalkozott Tóth Ilona ügyével (Csalogányvadászok, Szembesülés, A csalogány elszállt stb.), és akinek kutatásaira alapozva most Győri Márk filmje, az Ilona is vette a bátorságot, hogy egy felnövő generációnak is felvázolja ezt a nehezen kibogozható, ellentmondásokkal teli rejtélyt.
Tóth Ilona és a kommunisták
A vád szerint Tóth Ilona két társával meggyilkolta Kollár István rakodómunkást, akit egy kabátzsebbe rejtett fotó alapján ÁVH-s besúgónak hihettek. Ilona vallomása szerint először megpróbálta túlaltatni, majd benzint és levegőt fecskendezett a férfi vénájába, végül pedig egy bicskával szíven szúrta. Mivel a mese már önmagában is több abszurdummal, ellentmondással és homályos részlettel terhelt, a történészek a rendszerváltás után joggal jutottak arra a következtetésre, hogy Tóth Ilona csupán a halálbüntetés elkerülésének reményében vallotta magát bűnösnek.
Az eset azért is számít különlegesnek, mert a hatalom egyetlen ügyben tudta összekapcsolni a fegyveres ellenállókat, az értelmiségieket és az egyetemistákat.
Történelmi ismereteink birtokában magától értetődő, hogy a Kádár-rendszer ekképpen igyekezett megtorolni a forradalmat, és ezzel a híradóban is sugárzott kirakatperrel akarta megfélemlíteni a társadalmat, megszilárdítani a saját hatalmát – mégis akad olyan történész, aki szerint Tóth Ilona ártatlansága ezekkel együtt sem bizonyítható. Az eljárást mindenesere 2001-ben a Fővárosi Bíróság semmissé nyilvánította, de az ügy mégis joggal mozgatja a történelemre fogékony emberek fantáziáját, pár éve még fikciós képregény is készült belőle A népet szolgáltuk címmel.
Az Ilona nyitányában a per egyik kulcsfigurája, Szentgáli István ÁVH-s főhadnagy szokatlan dologra lesz figyelmes, miközben emberei épp egy holttestet ásnak elő: az egyik oszlop mögött egy fiatal diáklány bujkál, egy házi kamerával igyekszik lencsevégre kapni a történéseket. Szentgáli fenyegető tekintete csak egy pillanatra találkozik a kamerával, mielőtt visszafordul az embereihez, a néző pedig zavart értetlenséggel próbálja összerakni a látottakat, mielőtt a jelenben nem találja magát, és a háttérből beszűrődik a televízió hangja: Virág elvtárs épp összekeverte az ítéletet a vallomással, „Ejnye az az álmatlan éjszaka…”
Amit látunk, nem anakronizmus, nem időutazás, de még csak nem is egy szürreális álomjelenet, mint inkább művészi játék az idővel és a valóság rétegeivel, ami találóan reflektál Tóth Ilona ellentmondásos emlékezetére és a kamerák csalóka jelenlétére.
Amikor Szentgáli arca a kamerába réved, egy röpke pillanatra mintha kiesne a saját idejéből: mi, a nézők, több évtized távlatából próbáljuk felfedni az igazságot, és megítélni a hozzá hasonló figurák személyét. Hétköznapi emberekét, mint Szentgáli István vagy Tóth Ilona, akik a történelem folyásából kiemelve egyszerre válnak többé és kevesebbé is, hősökké és gonosztevőkké, hús-vér emberekből már-már legendákká.
Az Ilona a későbbiekben is több alkalommal érzékelteti, hogyan hat egymásra múlt és jelen. 1956 romos utcaképei többször is átcsúsznak a ma látható, helyreállított állapotukba, a Tóth Ilona-per filmhíradós felvételeinek mozzanatait is játékfilmes közbeszúrások színesítik, egybefolyik a kamera által rögzített dokumentum és az elképzelt valóság, ahogy egy alkalommal a jegyzőkönyvben lejegyzett történések sem csak fiktív flashback jelenetekben, hanem egy táncórai gyakorlás révén elevenednek meg.
A történet nagyobbik részében viszont a nyitányban látott kamerás diáklányt (Szilvási Anna alakításában, aki máskülönben táncművész) követjük, ahogy a Tóth Ilona-perről szóló szakdolgozatához gyűjt anyagot.
Interjúalanyai között akad történész kutató, film- és sajtótörténész, igazságügyi szakértő, rendőrségi nyomozó, kriminálpszichológus, családfakutató és bíró is – a film szakdolgozatírós fiktív keretében ezek a szereplők természetesen mind saját magukat alakítják, ami valamivel izgalmasabb megoldás a dokumentumfilmekben megszokott beszélő fejeknél, még ha eleinte szokatlan is. Ám ahogy a főszereplővel együtt mi is egyre mélyebbre merülünk az ügy részleteiben, egyre világosabbá válik, miért fontos ’56 még ma is, akár egy huszonévesnek: mert a múlt fájdalmai, titkai ott dolgoznak bennünk egészen addig, míg rájuk nem nézünk. És vannak, akik ehhez kamerát használnak.
Az Ilona TV-premierje okbtóber 23-án, péntek este 21 órakor lesz a Duna Televízión.
Címlapkép: Tóth Ilonát Schmidt Sára kelti életre az Ilona című tru crime dokumentumfilmben – Fotó: Budamount Film