A republikánus elnökjelölt a Fox Newsnak adott interjújában a magyar miniszterelnököt és Magyarországot méltatta.

Donald Trump a magyar idő szerint vasárnap hajnalban sugárzott interjúban Mark Levinnel beszélgetett a Life, Liberty & Levin című műsorban. Levin Ronald Reagan elnök (1981–89) adminisztrációjában is dolgozott, és Edwin Meese főtanácsnok munkatársa volt.

„Ez egy őrült ember, akinek sok pénze van és megpróbálja befolyásolni a választásainkat, és a Demokrata Párt – ahelyett, hogy kimondaná, hogy ez a fickó esztelen és visszataszító – részéről mindig és mindig megjelennek az ajtónál, pénzelik a kezdeményezéseiket, a szervezeteiket, így pénzelik a pártot, a választásaikat… ez abszolút hihetetlen számomra, és a Demokrata Párt úgy tesz, mintha jószívű lenne…” – mondta Donald Trump Soros Györgyről.

Az interjúban több kérdést érintettek, például az Egyesült Államok és Kína kapcsolatát. „Úgy gondolom, hogy jó lesz a kapcsolatunk. Én Kínával szeretnék inkább jó kapcsolatot” – hangsúlyozta a republikánusok elnökjelöltje.

„És én ezt mondom, és remélem, hogy Hszii elnök úr figyel. Úgy gondolom, hogy jó kapcsolatunk lesz Kínával. És szerintem mindenkivel jó kapcsolatunk lesz” – mondta Trump.

Az interjúban az USA 45. elnöke külön, kiemelten méltatta a magyar miniszterelnököt:

„Orbán Viktor… Úgy értem, ő erős. Erősnek tartják. Erős országot vezet”.

Legutóbb Trump a wisconsini La Crosse-ban beszélt arról, mit gondol a magyar miniszterelnökről, és Orbán Viktort egy nagyon erős vezetőnek nevezte.

Tűzfalcsoport

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán