Az amerikai püspöki kar vezetője megerősíti, hogy a katolikusoknak az élet mellett kell szavazniuk. Az abortusz kiemelkedő fontosságú kérdés.

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája (USCCB) arra bátorítja a katolikusokat, hogy „az ima és a cselekvés megújulásával” ünnepeljék a Tisztelet az Életnek hónapját, mivel az abortusz továbbra is „kiemelkedő prioritás” az ország politikai életében – olvasható a LifeNews.com életvédő hírportálon .

Michael F. Burbidge püspök, az USCCB Életvédő Bizottságának elnöke nyilatkozatot adott ki, amelyben arra buzdítja a katolikusokat, hogy

újítsák meg elkötelezettségüket „minden emberi élet jogi védelméért való munkálkodásra, a fogantatástól a természetes halálig”.

A közleményt a püspök az októberi az Élet Tiszteletének Hónapja alkalmából adta ki, ezt a hónapot az egyház 1973 óta szenteli az életvédelemnek.

„Olyan politikát kell követelnünk, amely segíti a rászoruló nőket és gyermekeiket, miközben továbbra is segítjük a saját közösségeinkben élő anyákat a helyi terhességi segélyközpontokon keresztül” – jelentette ki a püspök, hozzátéve, hogy

a katolikusoknak »ki kell nyújtaniuk az együttérzés kezét« azoknak, akik abortuszon estek át.

„A legfontosabb, hogy újra elkötelezzük magunkat buzgó imára az életért” – sürgetett Burbidge püspök.

Azt mondta, hogy bár az amerikai katolikusoknak hálásnak kell lenniük a Roe kontra Wade ítélet hatályon kívül helyezéséért, az abortuszhoz való országos hozzáférés 50 éve „tragikus módon olyan nemzeti gondolkodásmódot hozott létre, amelyben sok amerikai belenyugodott az abortusz bizonyos mértékébe”.

Ennek eredményeként az abortusz kérdése továbbra is az amerikai katolikus püspökök „kiemelkedő prioritása” marad, tekintettel arra, hogy évente több mint 1 millió amerikai életet tesz tönkre.

Burbidge püspök összekapcsolta az élet tiszteletben tartásának hónapját az eucharisztikus megújulással, mondván, hogy Jézus, aki az élet teljességét adja nekünk az Eucharisztiában, „arra hív mindannyiunkat, hogy tiszteljük az életnek ezt az ajándékát minden emberi személyben”.

„Miközben olyan társadalomban élünk, amely gyakran elutasítja azokat, akik gyengék, törékenyek vagy kiszolgáltatottak, ők szorulnak leginkább a mi gondoskodásunkra és védelmünkre” – tette hozzá Burbidge püspök.

Forrás és címkép: LifeNews.com