Az Európai Parlament Patrióták Európáért nevű képviselőcsoportja keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához azt kérve, semmisítse meg az Európai Parlament szakbizottságaiban hozott határozatokat, amelyek kizárják a frakció tagjait a bizottságokban betöltött valamennyi felelős, elnöki és alelnöki tisztségből – tájékoztatott a képviselőcsoport.

A közösségi oldalakra feltöltött közlemény szerint a Patrióták Európáért azt szeretné, ha a tagállamokban demokratikusan lezajlott választások eredményei minden megkülönböztetés nélkül tükröződnének az Európai Parlament valamennyi vezető testületében. „Se többet, se kevesebbet” – fogalmaztak.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy

a patrióták a harmadik legnagyobb képviselőcsoport az Európai Parlamentben, de a jóval kisebb létszámú frakciókkal ellentétben nem kapott egyetlen parlamenti alelnöki és quaestori, illetve bizottsági elnöki vagy alelnöki helyet sem.

A teljes kizárás alkalmazása sérti az Európai Parlament eljárási szabályzatának számos cikkét, nevezetesen a 34. cikket, amely szerint a parlamenti ciklus elején az uniós parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezletének arra kell törekednie, hogy olyan eljárásokban egyezzen meg, amelyek tükrözik az intézmény politikai sokszínűségért – hívták fel a figyelmet.

Az EP 219. cikke szerint továbbá a szakbizottságokban és a küldöttségekben, a döntéshozó testületekben, valamint az egyes szakbizottságok elnökségének összetételében tükröződnie kell az Európai Parlament sokszínűségének – emlékeztettek.

Az a döntés, hogy uniós parlamenti képviselőket automatikusan és szisztematikusan kizárnak minden felelős tisztségből, pusztán politikai véleményük miatt és azért, mert a Patrióták Európáért nevű képviselőcsoporthoz tartoznak, sérti egyebek között az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikkét és az EU Alapjogi Chartája 21. cikkét – jelentették ki

„A határozatok diszkriminatív jellege sérti azt az elvet, hogy az uniós parlament valamennyi képviselője teljes mértékben gyakorolhassa a választóktól kapott mandátumát” – fogalmaztak.

MTI

Címlapkép: Jorge Buxadé Villalba, a spanyol Vox párt EP-képviselõje, Tom Vandendriessche, a belga Flamand Érdek EP-képviselõje, Jean-Paul Garraud, a francia Nemzeti Tömörülés EP-képviselõje, a Patrióták Európáért frakció elnöke, Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselõcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció elsõ alelnöke, Paolo Borchia, az olasz Lega EP-képviselõje, António Tanger Correa, a portugál Chega EP-képviselõje és Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti listavezetõje (b-j) a Patrióták Európáért frakció sajtótájékoztatóján Strasbourgban 2024. szeptember 17-én.
MTI/Purger Tamás