Csak 37 százalékuk állt a Bizottság mellé.

A tagállamok nem tudták megakadályozni az Európai Bizottság által javasolt, a kínai gyártású elektromos járművekre kivetendő vámokat pénteken (október 4-én), így megnyílt az út azok végleges bevezetése előtt, amelyre a hónap végéig sor kerülhet – írja az Euractiv.

A döntés azt jelenti, hogy a Bizottság akár 35,3%-os vámot is bevezethet a kínai autógyártók, köztük a BYD, a Geely és az SAIC termékeire.

Ezek a vámok az EU szokásos 10%-os autóvámján felül kerülnek kivetésre, és a jogszabályok szerint legkésőbb október 30-ig be kell vezetni őket.

Tíz EU-tagállam szavazott a vámok mellett, öt pedig – köztük Magyarország és Németország – ellene, 12 tagállam tartózkodott.

Azaz csupán a tagállamok kisebbsége, egészen pontosan 37% állt a Bizottság mellé. A vámok megakadályozásához azonban „minősített többségre” lett volna szükség, vagyis 15 tagállamnak, amely az EU lakosságának 65%-át képviseli, kellett volna ellene szavaznia – ez pedig nem lett meg.

A lap megjegyzi, hogy korábban, egy júliusi, nem kötelező érvényű tanácsadói szavazáson négy EU-tagállam szavazott a vámok ellen, míg 11 tartózkodott. Kiemelik hogy Franciaország, Olaszország és Lengyelország mind a vámok mellett szavaztak – akárcsak júliusban.

A szavazást eredetileg szeptember 25-én tervezték megtartani, de elhalasztották, hogy a kínai és az uniós tisztviselők tárgyalásos megoldást keressenek, amely szerint a kínai autógyártók vállalják, hogy minimális áron értékesítik járműveiket, így elkerülve a vámokat.

Az EU tisztviselői többször is hangsúlyozták, hogy a vitára tárgyalásos megoldás még október 30. után is lehetséges.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban kiemelte, az Európai Unió egy olyan döntést hozott, amivel a versenyképességét megpecsételni látszik. A védővámok ügyében a kormányfő úgy szólt: „Ez egy gazdasági hidegháború”.

A Bizottság támogatásellenes vizsgálatát Ursula von der Leyen elnök tavaly szeptemberi, az Unió helyzetéről szóló beszédében jelentette be, és hivatalosan 2023 októberében indították el. Ez Peking részéről viszontvizsgálatokat indított az európai sertéshús és tejtermékek behozatalára. Sok elemző arra számít, hogy a szavazás hatására Peking az említett termékekre vámokat vet ki az elkövetkező hetekben vagy akár napokon belül.

„A brandyre vonatkozó vámok nagyon gyorsan bevezethetők, és a sertéshúsra és tejtermékekre vonatkozó vámok is hamar követhetik”

– mondta Victor Crochet, a Van Bael & Bellis brüsszeli ügyvédi iroda vezető munkatársa az Euractivnak.

A szavazás után kiadott közleményében a Bizottság így fogalmazott:

„Az EU és Kína továbbra is keményen dolgozik egy olyan alternatív megoldás megtalálásán, amely teljes mértékben megfelel a WTO előírásainak, megfelelően kezeli a Bizottság vizsgálata által feltárt káros támogatásokat, illetve amely ellenőrizhető és végrehajtható.”

Kiemelt kép: byd.com