Intenzív ízélményt ad már négy hónapos érlelés után is, az idő előrehaladtával pedig a karaktere egyre erősödik.

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete 12. alkalommal rendezte meg a Magyar Sajtmustrát, ami a hazai kisüzemi és kézműves sajtkészítők legnagyobb megmérettetése. A legjobb sajtkészítők a verseny története során először találkoztak Martonvásáron, ahol szakmai konferencia és sajtvásár kísérte az év sajtja versenyt, a zsűrizés folyamatát, írta a feol.hu.

Idén 47 sajtkészítő összesen 114 termékkel nevezett. A 35 tagú zsűri végül 9 arany, 22 ezüst és 9 bronzéremmel díjazta a legjobb sajtokat és készítőiket, valamint kiválasztották az vv sajtját is.

A győztes a Svájcer Paraszt Sajt lett, mely Dunaharasztiban készült Ficsor Árpád gazdaságában. Ez egy 18 hónapos,  hosszan érlelt kemény sajt, amely magyartarka tejéből készült, így ízvilágában gazdag és különleges

– mondta a portál érdeklődésére Király Gellért, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének általános alelnöke.

Nagyapám a magyartarkát nevezte svájcer tehénnek. Az ő emlékére neveztük el ezt a sajtot. A mi teheneink egész nap kint legelészhetnek a mezőn, az istállóban pedig szénát kapnak. Szénás tejből készíthető adalékanyag nélkül jó minőségű, hosszú érlelésű sajt. A Svájcer egy meglepetés: intenzív ízélményt ad már 4 hónapos érlelés után, az idő előrehaladtával a karaktere egyre erősödik. A 8. hónaptól fehérjekristályok jelennek meg a sajttésztában

– írta Ficsor Árpád a Paraszt Sajt weboldalán.

***

A 12. SAJTMUSTRA arany- és ezüstérmesei

FRISS TERMÉKEK

• Nekem 8 sajtműhely – Zgyerka Zsolt Pilis natúr krémsajt 91 pont EZÜST

• Lovassy-Seres Judit – Feta tipusú sajt 91 pont EZÜST

• Ujlaki Major Sajtműhely – Házi vaj 92 pont EZÜST

• Kincses Sajtműhely – Parenyica sajt 92 pont EZÜST

• Csengő Manufaktúra Kft. – Rögös, zsíros túró 93 pont EZÜST

• Domonkosné Sebestyén Krisztina – Parenyica 93 pont EZÜST

• Domonkosné Sebestyén Krisztina – Burrata 93 pont EZÜST

• Csönge Nikoletta – Túró desszert – 94 pont EZÜST

• Sajtár Manufaktúra Pálfai Gábor – Pecco Premium joghurt 96 pont ARANY

• Garbien Szandra – Tekerős 96 pont ARANY

ÉRLELT SAJTOK

• Szarvasi Agrár Zrt – Cervinus Fenomenale 90 pont EZÜST

• Breier Farm Kft. – Tanya sajt 91 pont EZÜST

• Sárig Attila – Gyimesi Gyógysajt 91 pont EZÜST

• Caritas Vidékfejlesztés – Gyergyói Kézműves sajt 91 pont EZÜST

• Mózes Sajtműhely – Camembert jellegű sajt 91 pont EZÜST

• Alpokalja Sajt – Répce 92 pont EZÜST

• Csurgodombi sajtkonyha – Csurgodombi blue 93 pont EZÜST

• Bányász József – Nyerstej hegyi sajt 93 pont EZÜST

• Csíz Sajtműhely Kft – Baracskai félkemény sajt 93 pont EZÜST

• Bikácsi Sajtműhely – Pajta sajt 93 pont EZÜST

• Tekeresvölgyi Családi Birtok – Tekeresvölgyi Nyerstejes 94 pont EZÜST

• Hegedűs Sajtműhely – Hegedűs Sajt 94 pont EZÜST

• Tekeresvölgyi Családi Birtok – Tekeresvölgyi Rusztik 95 pont EZÜST

• Caritas Vidékfejlesztés – Gyergyói Kézműves sajt 95 pont EZÜST

• Alpokalja Sajt – Magyartarka Kemény Sajt 96 pont ARANY

• Ficsor Árpád Zsolt – ParasztSajt Extra Öreg Svájcer 96 pont ARANY

• Szarvasi Agrár Zrt – Cervinus Superiore 97 pont ARANY

• Hegedűs Sajtműhely – Etyeki Rouge 97 pont ARANY

• Kincses Sajtműhely – Hegyi sajt 97 pont ARANY

• Hegedűs Sajtműhely – Etyeki Szíjács 98 pont ARANY

• Paraszt Sajt – Magyartarka Kemény Sajt 98 pont ARANY

Kiemelt kép: Facebook/Paraszt Sajt