Nyilván fontos a propaganda, de valóságot azért nem lehet görbíteni vele.

Mohó érdeklődéssel olvastam a Foreign Affairs nevű kiadványnak Indexen megjelent műfordítását, ahol gondos kezek nyomán új címet is kapott az eredeti. Az „Ez lehet a vég kezdete Vlagyimir Putyin számára” című mű eredetiben még „Putyin rejtett sebezhetősége” volt, ami kevésbé izgalmas. Olyan, mint A bolygó neve: Halál vagy Drágán add az életed. Az Alien meg a Die Hard az együgyű amcsiknak való cím. Ahogyan a cikk is, de megérte lefordítani, mert rendkívül vicces. Szóval Putyin halott, Oroszország összeomlott, csak ki kell várni.

A szerző, Peter Pomerantsev a neve ellenére láthatóan a klasszikus német stílus kései követője. Vagyis egészen addig nem vesz tudomást a valóságról, amíg nem szólnak neki, hogy kéne pár kanna gázolaj a Führer holtestéhez abban a bombatölcséreben, a bunkertől sréjen balra. Kitart amellett, hogy az ukránok kurszki betörése hatalmas siker. Nemcsak katonai értelemben arattak fényes győzelmet, hanem azzal, hogy berúgták az agyaglábakon álló óriás ajtaját, Oroszország idegállapotba került és összeomlott. Lelepleződött Putyin gyengesége, és innentől kezdve megállíthatatlanul zuhannak a szakadékba.

Nos, nem vagyok én ellendrukker, csak kétlem, hogy a ‘91-es orosz-ukrán határ visszaállítása azon múlik, hogy egyesek bárgyú cikkeket írnak a világ túlsó feléről, amit kettesek lelkesen lefordítanak.

A kurszki betörés ugyanis minden volt, csak siker nem. A fanatikusokon kívül az amúgy kék-sárgában focizó elemzők is megírták, hogy semmi nem teljesült az ukrán célokból. Amikről rengeteget találgattak a kezdetén, augusztusban, de a közös metszet a következőkből állt:

• sikerül elfoglalni az orosz atomerőművet, amit később, a tárgyalások során egy az egyben cserélnek a zaporizzsjai atomerőműre;

• sikerül tartósan megvetni a lábukat, kiépíteni a védműveket, hogy azokban már a nem elsővonalbeli csapatok idegesítik és foglalják le az orosz felet;

• elvonnak komolyabb orosz erőket a donyecki frontról, amivel megóvják Vuhledart, nem lesz újra Ugledar a neve.

Bárhogy is nézzük, ez háromból nulla. A kurszki erőmű felett orosz zászló lobog, területvédelmisek helyett a legjobban kiképzett és felszerelt ukrán erők morzsolódnak Kurszkban, az oroszok meg mennek tovább Ugledar bevétele után. Egy, a Twitteren megszólaló ukrán parancsnok szerint nap nap után vetik ki őket az hevenyészett állásaikból, és kénytelenek kilométereket hátrébb vonulni.

Szimbólumok a világ újrafelosztásának hajnalán

Persze, volt még egy cél, ami utólag felváltotta a hadicélokat, miután azokat nem sikerült megvalósítani. Ez pedig az volt, amihez Peter Pomerantsev ragaszkodik a Foreign Affairs szebb napokat látott pixeljein, miszerint az ukrán betörés lelkileg annyira kikészítette az oroszokat, hogy most már tényleg megbuktatják Putylert és bandáját.

Úgy tűnik, nagy stratégánk összeszarta magát, és ez még csak a kezdet!

– idéz a lap egy rendkívül fontos kommentet egy Telegram csatornáról, amivel azt akarja bizonyítani, hogy az orosz nép bizalma megingott a vezetésben. Bár így lenne (nem vagyok ellendrukker), csak hát felmerül némi kétely a szóhasználat miatt. Ugyanis az angolszász propaganda a ’22 óta hetente körözteti a sajtóban, hogy Putyin beszart. Ez a szarás dolog egyaránt beakadt Langley-ben és az MI6 főhadiszállásán, valószínűleg valamelyik, diverzitás-kvótával odakerült szociológus dobja fel a napját azzal, hogy a saját perverzióit becsempészi a munkaanyagokba.

Mert Putyinról sok rosszat el lehet mondani, sőt, legfőképpen rosszakat lehet róla mondani, de nem az a beszarós csávó. Ahogy Oroszország sem fog összeomlani attól, hogy amerikai és angol chatbotok kommentelik a Telegrammot, majd erről Foreign Affairs kifejtős fogalmazást ír.

Pomerantsev állítása szerint a kurszki betörés nyilvánvalóvá tette az egyszeri bamba orosz előtt is, hogy nagyon nem megy ez a háború, veszíteni fognak, nemsokára fel kell gyújtani Moszkvát, miközben Putyin dácsáját az Urál mögé költöztetik. (Nem ezt írta, itt én vicceltem.) Mert egy ekkora méretű és ennyire fényes ukrán sikert képtelen kitakarni az orosz állami propaganda, annak ellenére, hogy ugye

a kormány megfojtotta a liberális médiát Oroszországban, arra kényszerítve a független hírszervezeteket, hogy bezárjanak, vagy elköltözzenek az országból, és blokkolta a hozzáférést olyan platformokhoz, mint a Facebook, az Instagram és a Twitter.”

A szokásos szövegek. Mintha csak Strasbourgban kérdeznék meg a leghülyébb kommunistát az EP-ből, hogy mit utál Magyarországban. És itt megint kanyarodjunk vissza Langley-hez! Az ott magukat geopolitikai tótumfaktumnak és a titkos műveletek királyának álmodott diverz szociológusoknak mindenről ugyanaz jut az eszükbe. Hogy rajtuk kívül primitívek a népek lakják a bolygót, primitívek az oroszok, a kínaiak, a magyarok, az indiaiak, stb. stb. De ha egyszer lenne rendes médiájuk, fogható lenne a Szabad Európa Rádió, lenne Euronews, a Deutsche Wellének magyar nyelvű Youtube-videói a maguk után geciputtyont hurcolászó leszbikus lelkész házaspárról, esetleg olyan zöldmezős csodákat hozna létre a bennszülött civil társadalom, mint a Partizán meg a Magyarinfó, akkor rögtön megszűnnének bunkók lenni a népek, győzne a demokrácia és mindenki azonnal magáévá tenné az amerikai érdekeket.

Ha meg nincs rendes média, mert Putyler betiltott mindent, akkor be kell törni Kurszkba, és a népek innentől ráébrednek, hogy nincs tovább, lefőtt a vodka. A Foreign Affairs már be is jelentette a győzelmet.

Az információnak is döntő szerepe van, amit már a huszadik század néhány legnagyobb háborújában is bebizonyítottak

– tett végül bölcs megállapítást Peter Pomerantsev, amivel hevesen egyetértünk. Csak akkor miért hazudnak? Nem Oroszország rogyott meg a kurszki betörés következtében, hanem Ukrajna. Kockáztattak egy nagyot, nem jött be. Ez a rideg és brutális valóság, meg az, ami Ugledarnál történt. Amikor a fentről, a Zelenszkij-adminisztrációtól érkező parancs ellenére a védők kivonultak a városból.

És mi erre a nagybetűs Nyugat válasza? Megjelenik egy cikk a Foreign Affairsben, hogy Ukrajna sikert sikerre halmoz, az orosz rendszer megingott, Putylernek hiányzik a töke és beszart.

Persze, fontos a propaganda, de valóságot azért nem lehet görbíteni vele, pláne egy háborúban.

PS

Kiemelt kép: MTI/EPA/Szputnyik/Grigorij Sziszojev