2024. október 25-26-án tartja a CÖF-CÖKA az általa 2017-ben alapított Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) V. tanácskozását. 17 országból neves szellemi honvédők, patrióta elhivatottságú civil alapítványok és egyesületek vezetői érkeznek Magyarországra. Tanácskozásuk jelmondata: „Patrióta szellemi honvédők Európáért” – hangzott el ma délelőtt az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

„Rendíthetetlenül hisszük, hogy patriotizmus nélkül nem létezhetnek (erős) nemzetek, nemzetek nélkül pedig nem létezhet az Európai Unió. Álláspontunk szerint az erős, független gazdaságok nemcsak az egyes nemzetek, hanem egész Európa jólétének zálogai” – fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) kuratóriumának elnöke.

Kiemelte, hogy az EuCET partnerszervezetei egyetértenek abban, hogy minden európai nemzet történelme, hagyományai és kultúrája önmagában érték, ennek következtében az Európai Uniónak tisztelnie kell tagállamai sokszínű nemzeti identitását.

„Az eltérő nemzeti identitások nem gyengítik, hanem éppen ellenkezőleg, erősítik közösségünket.”

– hangsúlyozta Csizmadia László.

Reményét fejezte ki, hogy a konferencia elképzelései, mondanivalója segíti a „Nemzetállamok Európájának” jövőjét és a Patrióták Európáért frakcióval stratégiai szerződést köthetnek. Céljuk, hogy civil kurázsival, közös munkával elérhetik, hogy a Patrióták Európáért az Európai Parlament legnépesebb frakciója legyen.

„Azon munkálkodunk nemzetközi összefogás keretében mi szakszervezetek, hogy e mögé a politikai erő mögé

egy olyan társadalmi civil hálózatot próbáljunk létrehozni, amelyben szintén kanalizáljuk azokat a véleményeket, azokat a szándékokat, amelyek ma már jelen vannak kitapintható módon a nyugati társadalmakban is, csak a nyugati társadalmakban meglévő cenzúra és politikai agresszió nem enged teret ezeknek a mozgalmaknak”

– mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke, az EuCET Grémiumának tagja.

Nyomatékosította, hogy ezeknek a véleményeknek a felbátorítójaként, szócsöveként próbálnak ebben az egész együttműködésben részt venni, nem elfeledkezve természetesen a szakszervezetek eredeti funkciójáról, a munkavállalók szociális jóléti célért való küzdelméről.

„Tudomásunk szerint

ez a legnagyobb ilyen típusú civil kezdeményezés Magyarországon,

ahol kifejezetten Európa – tehát nem csak az Európai Unió – nem titkoltan szuverenista, a brüsszeli centralizációval szembehelyezkedő civil érdekképviseletei és a civil szakma párhuzamosan megjelenik azokkal a civil mozgalmakkal együtt, amelyek közpolitikai tevékenységet is kifejtenek” – rögzítette Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője, az EuCET főtitkára.

A konferencia témája a lengyel jogállamiságtól egészen az ifjúság Európai Unión belüli helyzetéig terjed, de kitárgyalják a szakszervezetek kérdésétől kezdve a nemzeti dentitás támadásának legújabb frontvonalait is

– tette hozzá a szóvivő.

Panelbeszélgetések:

  • Lengyel jogállamiság helyzete
  • Szakszervezetek, mint civil közösség szerepe az EU döntéshozatalában
  • A konzervatív ifjúság helyzete napjainkban
  • Európa gender vokeizmus árnyékában
  • A nemzeti identitással szembeni külső és belső támadások

Felszólalások:

  • Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára
  • Gál Kinga a Patrióták Európáért képviselőcsoport első alelnöke
  • Dr. Csizmadia László, a CÖF-CÖKA és az EuCET elnöke
  • Václav Klaus a Cseh Köztársaság második elnöke – díjátadó
  • Henri Malosse a belga Vocal Europe tiszteletbeli elnöke
  • Massimiliano Ferrari az olasz Liga Párt nemzetközi ügyekért felelős tanácsadója
  • Lorenzo Bernasconi az olasz Machiavelli Tanulmányi Központ képviselője
  • Pawel Czubik a lengyel Legfelsőbb Bíróság bírája
  • Gian Luigi Ferretti az olaz UGL szakszervezet nemzetközi vezetője
  • Alexander Lettner az osztrák Ring Freiheitliche Studenten ügyvezetője
  • Henk Jan van Schothoorst a holland-amerikai Christian Counsil Intertnational igazgatótanács tagja
  • Mike Calamus a Konservatiivn Eesti és az European Freedom Fund INC elnöke

Záróbeszéd:

Dr. ifjabb Lomnici Zoltán EuCET főtitkára

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

Címlapkép: civilek.info

Csizmadia László: Az eltérő nemzeti identitások nem gyengítik, hanem éppen ellenkezőleg, erősítik közösségünket