A Fidesz frakcióvezetője sem hagyta szó nélkül a héten napvilágot látott közvélemény(formáló) kutatásokat, amelyeket kifigurázva azt írta, hogy eszerint – a tendenciákat figyelembe véve – a kormánypárt 2026-ig elérheti a mínusz 17-18 százalékpontos eredményt is.

Október 23-án látott napvilágot az első olyan közvélemény-kutatás a 21 Kutató Központtól, amely szerint a Tisza Párt hibahatáron belül megelőzi a Fideszt. Ezt követte csütörtökön a Publicus felmérése, mely a Partizán által közöltekhez hasonlóan szintén azt mutatta ki, hogy a Tisza Párt megelőzi a Fideszt.

A Publicus mérése szerint a Tisza Párt 39, a Fidesz pedig 37 százalékon áll a biztos pártválasztók között.

Magabiztosan vezet a Fidesz

Erre a bejelentésre Facebook-bejegyzésben reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Mint írta, birtokába került Pulai András jövő februári mérése, amiben a DK 47, a Tisza 65, a Fidesz 6 százalékon áll.

„A felmérésből az is látszik, hogy a nők körében kevésbé népszerűek Magyar Péter mesterséges intelligenciával fazonírozott ismerkedős fotói,  mint Gyurcsány Ferenc tornacipős szabadversei”

– folytatta.

Kocsis hozzátette, hogy az elemző a tanulmányában megjegyzi: „a tendenciákat figyelve 2026-ig a Fidesz elérheti a mínusz 17-18 százalékos eredményt is”. 

Egy másik posztjában a Publikus Intézet és a Datadat kapcsolatára hívta fel a figyelmet Kocsi Máté:

„A Publicus nevű (Pulai András-féle) világhírű közvéleménykutató a 2022-es választások előtt is kapott a guruló dolcsikból. Mielőtt elfelejtenénk. Mindig van az a külföldi pénz, amiért zárul az olló”

Kiemelt kép: Kocsis Máté/Facebook