Koalíciós kényszerről beszéltek a kisebb pártok az urnazárást követően.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

A PSD-t a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) követi, képviselethez juthatott két másik szélsőséges alakulat is, ugyanakkor az RMDSZ átlépte az 5 százalékos parlamenti küszöböt az exit poll adatok szerint.

Legutóbb 20 évvel ezelőtt mértek a mostaninál magasabb részvételt.

A CURS és ARA kutatóintézetek által közzétett exit poll adatok szerint a PSD megszerezhette a voksok 26 százalékát. (Ezek az eredmények a szavazópolgároknak a választás napján, közvetlenül a szavazófülkéből való kilépése után adott válaszait, a 19 órai állapotokat tükrözik, és nem tartalmazzák a külföldön szavazók opcióit). Az ISNCOP nem exit poll felmérése 24,8 százalékon méri a PSD-t.

A PSD-t követi a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes, ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 19 százalékkal (az INSCOP ennél is nagyobb, 21,6 százalékkal méri), amely megkétszerezte 2020-ban szerzett 9 százalékos támogatottságát.

Harmadik helyen „holtversenyben” a szintén kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint az ellenzéki Mentsétek meg Romániát (USR) alakulatot mérik 15,5 százalékon. Az INSCOP a PNL-t 14,6, az USR-t 12,6 százalékon méri.

Ugyanakkor parlamenti képviselethez juthatott a botrányairól elhíresült Diana Șoșoacă európai parlamenti képviselő alakulata, az SOS Románia (5,5 százalék a CURS-nál, 7,2 az INSCOP-nál).

A CURS exit poll adatai értelmében az RMDSZ átlépte az 5 százalékos parlamenti küszöböt, habár az INSCOP szerint a szenátusi lista a szavazatok 4,8 százalékát kapta meg.

Ugyanez sikerülhetett a nemrég létrehozott, a független Călin Georgescu államfőjelöltet támogató Fiatal Emberek Pártjának (POT) is, amely ugyanolyan szélsőséges nézeteket vall, mint mentora, vagy az AUR. A POT-nak a CURS 5,5, az INSCOP 5,2 százalékot ad.

Nem sokkal az 5 százalékos bejutási küszöb alatt mérik a baloldali, progresszív elveket valló, a környezetvédelmi kérdések és az LMBTQ-közösség jogai iránt érzékeny SENS (az egészség, oktatás, természet, fenntarthatóság román kifejezésekből összeállt betűszó) elnevezésű pártot is.

Ezeknek a közvélemény-kutatásoknak az adatait azonban fokozott óvatossággal kell kezelni.

Emlékezetes ugyanis, hogy az államfőválasztás egy héttel ezelőtt rendezett első fordulója estéjén közzétett exit poll eredmények még a harmadik helyre sorolták Călin Georgescut, majd a hivatalos adatok nyomán a független jelölt végzett az első helyen 22,94 százalékkal. A felmérések november 24-es estéjén Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnököt hozták ki győztesnek, a PSD elnöke azonban a szavazatszámlálás nyomán a harmadik helyen végzett (19,14 százalék), és be sem jutott a döntő fordulóba.

Elégedett a választási eredményével Kelemen Hunor

Szociológusok szerint nagy az esélye annak, hogy a felmérések ugyanúgy „mellényúljanak” a parlamenti választások esetében is. Mégpedig azért, mert meglehetősen magas azoknak a választópolgároknak a száma, akik nem voltak hajlandóak elárulni, mely alakulatra voksoltak.

A szociáldemokraták jelzésértékűnek tekintik a vasárnapi romániai választások eredményét, a liberálisok nyitottak a koalíciós kormányzásra – derül ki a PSD és a PNL vezetőinek urnazárás utáni első nyilatkozataiból.

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) leköszönő elnöke hangsúlyozta: a választók megerősítették, hogy továbbra is a PSD a legerősebb párt Romániában.

„Fontos jelzést küldtek a román választók a politikai osztálynak. Lényegében azt, hogy folytassuk az ország uniós pénzekből való fejlesztését, s ugyanakkor védjük az identitásunkat, a nemzeti értékeinket és a hitünket” – közölte Marcel Ciolacu.

George Simion, a Szövetség a Románok Egyesüléséért (AUR) elnöke a szavazók igazságtalanságok elleni lázadásaként értékelte a választás exit poll eredményét.

„A mai napon a románok a saját kezükbe vették a sorsukat, fellázadtak az elmúlt évek igazságtalanságai ellen. (…) Hagyományos értékeink szóltak, a román nép nagyrészt a szuverenista erőkre szavazott” – idézi George Simiont a G4media.

Ilie Bolojan, a PSD-vel mostanáig kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke szerint a parlament megosztott lesz, sok párttal, így koalícióra lesz szükség.

„A PSD hajlandó részt venni egy ilyen koalícióban, (…) a tárgyalási alap pedig az a reformprogram lesz, melyet felvállaltunk” – idézi az Agerpres a korábbi nagyváradi polgármestert, Ilie Bolojant.

Krónika.ro
MTI

Borítókép: Marcel Ciolacu, a jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) leköszönő elnöke
Forrás: Facebook/Marcel Ciolacu