Emmanuel Macron és Donald Trump is részt vesz a Notre Dame újranyitásának ünnepségén.
Rendkívül nagyszámú biztonsági erőt – hatezer rendőrt és csendőrt – mozgósítanak szombaton és vasárnap a párizsi Notre-Dame-székesegyház újbóli megnyitására. Az ünnepségre mintegy ötven állam- és kormányfőt várnak.
Laurent Nunez párizsi rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hatezer rendőrt és csendőrt mozgósítanak a két napra, hasonlóan a nyári olimpiai játékok megnyitójához. Nunez ismételten hangsúlyozta, hogy nem tudnak kifejezett fenyegetésről, az érvényben lévő „igen magas szintű terrorfenyegetettség” feltételeinek megfelelően járnak el.
Mozgósítják a hadsereg Sentinelle nevű terrorelhárító egységét és a hadsereg hatáskörébe helyezik a drónelhárítást. A rendőrkapitányság folyami dandárját szintén készenlétbe helyezik, csakúgy, mint a BRI bűnfelderítő és gyorsreagálású rendőri egységet, a tetőkön mesterlövészek ügyelnek majd a biztonságra.
A Cité szigetre, ahol a székesegyház áll, csak a meghívottak, a szertartásokban részt vevők, illetve az ott lakók léphetnek be, a közlekedést leállítják.
A korlátozások már szerdán elkezdődnek, öt területet kerítenek el a Szajna bal partján lévő felső rakpartokon, ahol 40 ezer ember fér majd el, és kivetítőkön követheti a két nap eseményeit.
A székesegyház befogadóképessége 3000 fő. A több mint 850 éve épült katedrális Európa egyik leglátogatottabb épülete, 2017-ben 12 millióan látták, az újranyitás után a párizsi egyházmegye 14 millió látogatóra számít.
A szombati szertartáson Laurent Ulrich, Párizs érsekének vezetésével ünnepélyesen megnyitják a székesegyház bezárt ajtajait. Az érsek jelképesen megszólaltatja az orgonát is – olvasható a Notre-Dame honlapján.
A székesegyházban 2019 áprilisában pusztító tűzvész során, a tetőszerkezet borításának megolvadása következtében mérgező por lepte be a hatalmas hangszert. A nyolcezer sípot, amelyek közül a legkisebbek ceruza nagyságúak, a legnagyobbak pedig több mint tíz méter magasak, fáradságos munkával tisztították meg és hangolták újra.
A szertartáson, amelyen zsoltárok, imák és énekek is elhangzanak, Emmanuel Macron francia elnök is jelen lesz, és beszédet mond a vendégek előtt.
Ezt követően Pretty Yende dél-afrikai és Julie Fuchs francia operaénekesek, Lang Lang kínai zongoraművész, Yo-Yo Ma csellista, Angelique Kidjo benini származású énekesnő, Hiba Tavadzsi libanoni énekesnő és mások adnak koncertet a székesegyház újjáépítését végzők számára.
A párizsi érsek elnökletével tartják vasárnap reggel az avató misét és az új oltár felszentelését. A mise bemutatásán csaknem 170 francia és külföldi püspök vesz részt, valamint ott lesznek a párizsi egyházmegye 106 parókiának papjai is. A mise után élelmet osztanak a nélkülözőknek.
Donald Trump szombaton Párizsba utazik, ahol részt vesz a Notre Dame újranyitásának ünnepségén
Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik.
A november 5-én megválasztott és januárban hivatalba lépő elnök programjáról annyit közölt, hogy a francia fővárosban részt vesz az öt éve tűzvész áldozatává vált Notre-Dame katedrális újranyitása alkalmából rendezett ünnepségen.
Donald Trump egyben elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek a történelmi műemlék teljes és sikeres felújítása miatt.
MTI
Címlapkép: A 2024-es párizsi nyári olimpián használt, majd a Notre-Dame-székesegyháznak ajándékozott harang a fõtemplomhoz érkezése után Párizsban 2024. november 7-én, amikor több mint öt év után újra felcsendül a katedrális nyolc nagyharangja az északi toronyban. A 2019. április 15-i tûzvészben megégett északi toronyból kiemelt harangok 2024 szeptemberében tértek vissza a Notre-Dame-ba, amelynek másik tornyában kap helyet az olimpiai harang két kisebbel együtt.
MTI/EPA/Christophe Petit Tesson