Mindig a fiatalabb gyerekek társaságát kereste, mondják róla, akik ismerik. Szomszédai, bár Jánost undok embernek tartották, mégis megdöbbentek, amikor megtudták, mit tett 24 évvel ezelőtt.
Megtalálta Till Tamás gyilkosának gyermekkori ismerősét a Bors: a férfi szerint F. János már tinédzserként is agresszív és furcsa volt. A lapnak nyilatkozó informátor úgy véli, a gonosztevő megérdemli, hogy hosszú évekre börtönbe kerüljön.
Újságírók és riporterek özönlötték el Soroksár egyik csendes, kertvárosi utcáját december 12-én, miután kiderült, hogy ott lakik Till Tamás gyilkosa. F. János egy vádalkura készülő barátját akarta segíteni azzal, hogy elmondja neki: tudja, hol nyugszik a 2000-ben eltűnt kisfiú. Elképzelése az volt, hogy barátja ezt a bizalmas infót továbbadja a rendőröknek.
A nyomozók azonban hamar eljutottak az ötletgazda F.-hez és kihallgatták. F. először azt hazudta, hogy a gyermeket egy bajai tanya idős tulajdonosa ölte meg, majd két intézetben nevelkedő fiút megbízott a holttest elásásával, majd lebetonozásával.
A feladatot – folytatta hazugságát F. –, csupán az egyik kamasz vállalta el, akit az esztergályosmester meg is jutalmazott.
Az egyenruhások azonban a nyomozás során megállapították, hogy F. János félrevezeti őket, végül a ma már 40 éves férfi bevallotta, hogy ő végzett a kisfiúval.
A rendőrség eleinte úgy gondolta, hogy mivel a tette elkövetésekor még nem volt 18 éves, a brutális bűncselekmény mára elévült. Mint kiderült, a férfi közel sem volt annyira okos, mint hitte magáról, ugyanis a főügyészség az elkövetéskori és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt.
Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg.
F. Jánost soroksári lakóhelyén kevesen ismerik, de aki már találkozott vele, semmi jót nem tud róla mondani.
Az utcában szinte mindenkivel összeveszett. Úgy viselkedett, mintha övé lenne az egész utca, és azt hitte, ő dönti el, hogy ki, hol parkolhat – mondta egy idősebb hölgy, és hozzátette: bár Jánost undok embernek tartották, mégis megdöbbentek, amikor megtudták, mit tett 24 évvel ezelőtt.
– Unokáim vannak, akikkel együtt is élek, ezért szörnyű belegondolnom, hogy egy ideig egy gyerekgyilkos közvetlen környezetében éltem – fejezte be a hölgy.
F. János egyik gyermekkori ismerőse a lapnak elmondta: mindig is sejtették, hogy a férfivel nem stimmel valami.
– Két testvérem is abban az intézetben élt, amelyikben János is, ezért sokat tudok róla. Mindig is a nála lényegesen fiatalabb, intézetis gyerekek társaságát kereste. Előszeretettel vitte őket a játszótérre cigarettázni. Külön felháborítónak tartom, hogy a gyilkosságot megpróbálta Józsi bácsira kenni, a holttest eltüntetését pedig Peti barátomra. Mindketten öngyilkosok lettek, így már nem is tudják megvédeni magukat. Petiről tudni kell, hogy egy rendkívül jó szándékú srác volt, sokat fociztam vele együtt.
Őszintén remélem, hogy F. megkapja a törvénytől a méltó büntetését. Tamáskát és a szüleit is ismertem, a gyászoló család pedig megérdemli az igazságot
– fejezte be F. régi ismerőse.
A Kecskeméti Járásbíróságon az ügyészi indítvánnyal egyezően a nyomozási bíró elrendelte F. János letartóztatását szombaton.
A Blikk úgy tudja, hogy F. János – bár korábban beismerte tettét – most már tagadja a gyilkosságot. Till Tamás szüleinek részvétét nyilvánította ki fiuk halálával kapcsolatban.
– A bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását a gyanúsítottnak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján 2000. május 28-án megölt egy 11 éves fiút. A nyomozóhatóság minősítése különös kegyetlenséggel, aljas indokból és 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés. A nyomozási bíró úgy látta, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye és a jelenlétének biztosítása érdekében rendelte el a letartóztatást. A döntés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be – mondta Sárközi Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.
Borítókép: F. Jánost letartóztatták
Forrás: Blikk/Knap Zoltán