Ha hibázol, emberek halnak meg. Ez a bevándorlás – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton Facebook-oldalán Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének üzenve.
Menczer Tamás úgy fogalmazott: „egy őrült terrorista” most Magdeburgban mészárolt. Ezért nem engedhetjük, hogy olyanok döntsenek Magyarországról, akik veszélybe sodornák a hazánkat – mutatott rá.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt elnöke ilyen ember, azt követeli, hogy Magyarország tartsa be a brüsszeli bevándorláspárti szabályokat, mert szerinte azok megvédenek bennünket. „Na igen, a németeket is megvédték, ugye?!” – tette fel a kérdést.
Menczer Tamás hozzátette: Magyar Péter szerint mindenkit be kell fogadnunk, „ezt mondta a te EP-képviselőd”.
Nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják – közölte.
„Te ilyen ember vagy. Ezért kell téged megállítani” – üzente Menczer Tamás a Tisza Párt elnökének.
MTI
Címlapkép: Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a pártszövetség politikusainak országjárása kapcsán tartott nagykanizsai sajtótájékoztatón 2024. december 9-én.
MTI/Katona Tibor