Ismét Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Ügetőszilveszter lóverseny-kincsem-park

Immár 25 éves az Ügetőszilveszter, melyet hagyományosan az év utolsó napján rendeznek a Kincsem Parkban.

A kapukat 11.30-kor nyitják, az első futamra pedig 13 órától kerül sor, a program pedig 20 óra előtt tűzijátékkal zárul.

Idén is sztárparádé lesz az Ügetőszilveszteren, mivel a hagyományokhoz hűen a Zenthe Ferenc Emlékversenyben és a Bubik István Emlékversenyben hajtanak a meghívott hírességek.

Összesen tíz ügető- és három agárfutam várja az érdeklődőket, akiknek a szórakozását két diszkóhelyszín és Rakonczai Imre koncert is garantálja.

A helyszínen a belépő ára a felnőtteknek 8, a diákoknak 6 ezer forint, 14 éven aluliaknak pedig ingyenes.

MTI

Címlapkép: Résztvevõk az Ügetõszilveszter 2021 óévbúcsúztató versenynapon a Kincsem Parkban Budapesten 2021. december 31-én.
MTI/Balogh Zoltán

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004