Erdélyi magyar gyerekek ezrei részesülnek az Összetartozásunk ajándékaiban.
A pedagógusok és szülők munkája előtti tiszteletet is szeretné kifejezni az Összetartozásunk ajándékaival a Szent László Társulat, amely többek között erdélyi magyar óvodákba, iskolákba, gyermekotthonokba visz adományokat. Czibolya Gábor, a magyarországi egyesület elnöke a kezdeményezés létrejöttéről és céljáról, a csomagok tartalmáról, az erdélyi helyszínekről is beszélt a Krónikának.
Közel száz erdélyi magyar intézményt – óvodát, iskolát, gyermekotthont – örvendeztetett meg az elmúlt években a magyarországi Szent László Társulat. Az Összetartozásunk ajándékai elnevezésű kezdeményezésüknek köszönhetően kezdetben Felvidékre, Kárpátaljára jutottak adományok, majd a program kiterjedt a Mezőség, Szilágyság, Partium, Székelyföld, Bányavidék településeire is. „2004. december 5-én nagyon sokakat bántott határainkon belül is a népszavazási eredmény, ezért néhány egyetemista társunkkal a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán elhatároztuk, hogy egy közeli felvidéki magyar falu óvodájának és iskolájának gyűjtünk játékokat, mesekönyveket és édességeket.
„Ezáltal szerettünk volna megmutatni, hogy államhatároktól, aktuálpolitikai helyzettől függetlenül is összetartozunk.”
Következő évek adventjén ismét adománygyűjtést szerveztünk, 2010-ig évente átlagosan 12, 2024-ig 35 helyszín csatlakozott. Plébániák, iskolák, tőlük függetlenül magánszemélyek is. A Rákóczi Szövetség piliscsabai helyi szervezetével, majd a mi egyesületünkkel, a Szent László Társulattal szerveztük a gyűjtést, a Rákóczi szövetség elnökének, majd a Kárpátalja római katolikus püspökének fővédnökségével” – elevenítette fel a Krónika érdeklődésére a kezdeteket Czibolya Gábor.

A Szent László Társulat elnöke kifejtette, az első években Kelet-Felvidékre vittek, majd Kárpátaljára küldtek adományokat, 2007-ben pedig az összegyűlt mennyiség lehetővé tette, hogy a legnépesebb, az erdélyi magyarsághoz is eljussanak. „Már akkor is a kevésbé szem előtt lévő helyszíneket kerestük fel, Szentmátéban (Beszterce-Naszód megye – szerk. megj.) ajándékoztunk meg észak-mezőségi magyar tannyelvű iskolákat és óvodákat. 2012 után már nem volt év, hogy ne jöttünk volna.
„Elsősorban a Szilágyságban és Észak-Partiumban jártunk, de 2017-ben az erdővidéki Baróton, 2023-ban a máramarosi Koltón is szerveztünk ajándékátadást.”
2015-ben pedig egy csángóföldi utat is szerveztünk. Emellett Böjte Csaba ferences szerzetes székelyhídi és gálospetri gyermek- és napköziotthonainak vittünk adományokat évről évre, illetve az érmihályfalvi napközi otthonnak” – részletezte a budapesti székhelyű egyesület vezetője.

Az ajándékcsomagok tartalmára kitérve elmondta, a magyar iskoláknak és óvodáknak édességet, új vagy használt, de jó állapotú játékokat és mesekönyveket adnak. A gyerekotthonoknak pedig tartós élelmiszert és tisztálkodási szert visznek, hiszen arra van a legnagyobb igény. Mindezeket sok önkéntessel válogatja át a Szent László Társulat, az elmúlt szűk évtizedben a budapesti Lazarista rendházban, előtte több helyen.
A kiszállításban elsősorban a Máltai Szeretetszolgálat partnerük, de több alkalommal csatlakozott a Katolikus Karitász, vagy más diplomata segítségük is volt.
Az átadásokat a helyiekkel közösen szervezik, akikkel előre felveszik a kapcsolatot. „Amit csak lehet, igyekszünk személyesen átadni, olyankor jellemzően ott alszunk, hogy tovább beszélgethessünk, még több érintettel, helyi lakossal találkozhassunk. A megajándékozott iskoláktól, óvodáktól fényképeket szoktunk kérni, aminek nagyon örülünk, és az ajándékozók, adakozók felé ezt visszajelezzük” – magyarázta Czibolya Gábor.

A Szent László Társulat elnöke arról is beszélt a lapnak, hogy mostanában minden évben decembertől februárig tart az átadás, ami idén a Szatmár megyei Kökényesden, illetve a Bihar megyei Székelyhídon zárult február elején. „A gyermekotthonoknál ilyenkor már alig jön adományozó a karácsonyi dömping után, ezért kifejezetten örülnek, az iskoláknál pedig talán azért lehet ideális ez az időzítés, mert több külhoni régióban ilyenkor kezdődik a beiratkozási időszak. Mi pedig mindig elmondjuk, hogy az Összetartozásunk ajándékaival a pedagógusok és szülők munkája előtti tiszteletet is szeretnénk kifejezni.
„Mert, ha ők nem nevelnének magyarul, nem választanának magyar oktatási intézményt, mi sem értenénk meg egymást.”
Így viszont továbbra is összeköt minket az ezerarcú magyar kultúra és a csodálatos magyar nyelv” – hangsúlyozta Czibolya Gábor.
Címlapkép: Czibolya Gábor (jobbról a második) szerint az egyesület tagjai igyekeznek személyesen átadni az adományokat – Fotó: Facebook / Szent László Társulat