Szijjártó bekeményített: „El a kezekkel Kárpátaljától!”

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonnali magyarázatot követelt az ukrán kormánytól egy kárpátaljai provokációról szóló sajtóhír miatt.

„El a kezekkel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől! Azonnali magyarázatot követelünk az ukrán kormánytól a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán! ”– írta a Facebookon Szijjártó Péter.

A külügyminiszter további magyarázatot nem fűzött az ügyhöz, a helyi sajtó azonban hétfő este számolt be arról, hogy

az ukrán-magyar kémügy hátterében már arról is megbeszélések folynak, hogy betiltsák a kárpátaljai magyarok pártját.

Erről a Novini Zakarpattya helyi hírportál írt, amely ezzel összefüggésben idézte a magyar kormány által kémkedéssel vádolt kárpátaljai önkormányzati képviselő, Ceber Roland mondatait. Ceber pár nappal ezelőtt, egy interjúban azt mondta: „Kárpátalján van egy politikai párt, amely a regionális és városi tanácsokban képviselteti magát, és amelyet Budapestről irányítanak – és ez nem titok”. A képviselő ugyan nem nevezte meg a KMKSZ-t, de szerintük egyértelműen a szervezetre utalt.

A Novini Zakarpattya emellett úgy értesült, hogy

az ukrán bűnüldöző szervek jelenleg is vizsgálatot folytatnak a KMKSZ ellen a kémüggyel összefüggésben.

Gyanújuk szerint ugyanis az ügy egyik érintettje pénzügyi támogatást kapott valamilyen, a KMKSZ-hez köthető intézménytől, és ez lehetne az indokuk a párt betiltására.

Brenzovics Lászlót, a KMKSZ vezetőjét már évekkel ezelőtt kitiltották Ukrajnából, és jelenleg is büntetőeljárás zajlik ellene az országban – emlékeztetett a helyi portál, amely szerint ez is indok lehet a KMKSZ betiltásához.  A Novini Zakarpattya szerint a szervezet betiltása éles reakciót válthatna ki a magyar kormány részéről, és tovább eszkalálhatná a helyzetet Budapest és Kijev közt, miközben a magyar közösség befolyását is jelentősen csökkenthetné a helyi önkormányzatban. A lap úgy összegzett: kiszámíthatatlan következményekkel járna, ha valóban betiltanák a KMKSZ-t (vagy akár csak a szervezethez köthető pártot, a KMKSZ-UMP-t).

Forrás: hirado.hu

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004