Donald Tusk bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Donald Tusk

Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette hétfőn, hogy „a lehető leghamarabb” bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen, amit azzal indokolt, hogy az elnökválasztás után előre kell mozdítani a kabinet munkáját, „tekintet nélkül a körülményekre”.

Tusknak a Karol Nawrocki ellenzéki jelölt vasárnapi elnökválasztási győzelmére reagáló beszédét a varsói kormányfői hivatal tette közzé hétfő este a közösségi médiában – írja az MTI.

A kormányfő kijelentette: azt akarja, hogy mindenki, „beleértve a hazai és a külföldi ellenfeleket is, lássa:

a kormány érzi a pillanat súlyát, készen áll az új helyzetben, de nem fog visszalépni”.

Tusk megköszönte Trzaskowskinak az „elszánt” választási küzdelmet. Nawrockiról elmondta: „el kell ismerni a győzelmét, és gratulálni kell a választóinak”. Közölte: elkészült a kormány és az új elnök „nehéz együttlétét” figyelembe vevő „vészhelyzeti terv”. Amennyiben Nawrocki „nem mutat együttműködési hajlandóságot”, a kormány „nekiáll a munkának, tekintet nélkül a körülményekre”, új törvénytervezeteket terjeszt elő, de szükség esetén „a jó változásokat akadályozó elnök ellenében is kormányoz és döntéseket hoz”.

A kormánykoalíció egységének első próbája a bizalmi szavazás lesz, amelyet „a lehető legközelebbi időben” a parlamenti alsóháznál, a szejmnél indítványoz saját kormánya ellen

– jelentette be Tusk. A lengyel alkotmány értelmében a miniszterelnök a kormány hivatali időszaka folyamán bizalmi indítványt nyújthat be, ennek megszavazásához abszolút többség szükséges a képviselők legalább fele jelenlétében. Az 1989-es rendszerváltás óta hatszor tartottak a kormányfő által indítványozott időközi bizalmi szavazást, közülük kettőt (2012-ben és 2014-ben) Tusk előző kormányáról, 2018-ban, a PiS kormányzása idején pedig Mateusz Morawiecki kabinetjéről. A kormány mindegyik esetben elnyerte a szejm bizalmát.

Hétfő délután Szymon Holownia alsóházi elnök, a Lengyelország 2050 koalíciós pártnak a vezetője a kormánykoalíciós megállapodás újratárgyalását javasolta, és a bizalmi szavazást „rossz ötletnek” nevezte.

Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a PiS elnöke hétfő délutáni sajtóértekezletén egy „apolitikus és szakértői” kormány összeállítását javasolta, amely a 2027-ben esedékes parlamenti választásokig irányítaná Lengyelországot.

Az ilyen megoldás „megnyugtatná a társadalmi kedélyeket”, javítana Lengyelország bel- és külpolitikai helyzetén – érvelt Kaczynski. Felszólította az összes politikai erőt a javaslatról szóló megbeszélések elindítására. Meggyőződését fejezte ki, hogy a kezdeményezést támogatni fogja Nawrocki mint megválasztott elnök, valamint Andrzej Duda leköszönő elnök is, aki augusztusig marad hivatalban.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Donald Tusk

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004