Magyar Péterből hivatalosan is felbujtó lehet

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

magyar-péter-mikrofon

Megütheti a bokáját Magyar Péter gyűlölködő híve miatt: Budai Gyula feljelentése már az ügyészségen van.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke máig nem határolódott el attól a bejegyzésétől, amelybe Orbán Viktor miniszterelnök édesanyját is belerángatta.

A Tisza-vezér azzal tette ki a kormányfőt és családját egy sor mocskolódásnak, hogy a születésnapján a saját oldalán a miniszterelnökről és édesanyjáról osztott meg egy képet. Ismerve a magyar közbeszéd állapotát, nem meglepő módon nem sokkal később

a kormányfő posztja alatt megjelent egy sor gyűlölködő, akik között akadt olyan, aki Orbán halálát kívánta.

A felháborító kommenteket Budai Gyula nem hagyta szó nélkül, hétfőn feljelentést tett az ügyben, és mint az a pénteki bejegyzéséből kiderült

a feljelentés már az ügyészségen van.

A képviselő arra is rámutatott, hogy Magyar bejegyzéseiből is árad a gyűlölet és az agresszió, mert a pártvezér is „agresszív és erőszakos”!

„Lehet, hogy felbujtó leszel?!” – üzente meg sejtelmesen Magyar Péternek Budai Gyula.

Mandiner.hu

Borítókép: Magyar Péter megütheti a bokáját
Forrás: Facebook/Magyar Péter

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004