A Kúria megsemmisítette a rendőrség Pride-ot betiltó határozatát

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

magyar kúria

A Kúria megváltoztatta korábbi döntését a Pride-dal kapcsolatban, és megsemmisítette a rendőrség tiltó határozatát. Új eljárásra kötelezték a rendőrséget, ugyanis a gyülekezési hatóság nem támasztotta alá, hogy a rendezvény az előzménnyel áll kapcsolatban, valamint nem tartalmaz a tiltás elegendő indoklást arra, hogy a felvonulás miért sérti a gyermekek jogait. Karácsony ismét mondott egy nagyot, ő akar lenni az első, aki meleg párt ad össze Budapesten.

A Kúria megsemmisítette a gyülekezési hatóságnak négy szervezet 2025. június 28-ára, a gyülekezési szabadságuk kiüresítése elleni tiltakozásként bejelentett felvonulását megtiltó határozatát − írták sajtóközleményükben.

A Kúria korábban elutasította a szervezők 2025. június 28-ára az LMBTQI-emberek jogegyenlőségéért bejelentett felvonulását megtiltó gyülekezési hatósági határozattal szemben előterjesztett keresetét. Ezt követően a szervezők ugyancsak 2025. június 28-ára, korábbi bejelentésükkel részben azonos útvonalra felvonulást jelentettek be, amelynek célját a gyülekezési szabadságuk kiüresítése elleni tiltakozásként határozták meg.

A gyülekezési hatóság nem fogadta el a gyűlés bejelentett célját, a korábban megtiltott gyűlést és a Budapest Pride-ot előzményi gyűlésnek minősítette, ezért a felvonulás bejelentésben megjelölt helyszínen és időpontban való megtartását határozattal megtiltotta, megállapítva, hogy az sérti a gyermekek megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz fűződő alapjogát.

Keresetükben a szervezők a gyülekezési hatóság határozatának hatályon kívül helyezését és a gyülekezési hatóság tevékenysége jogsértő következményeinek az elhárítását kérték, a határozat megalapozatlanságára és iratellenességére hivatkoztak. Kifejtették, hogy gyűlésük célja különbözik a korábban megtiltott bejelentéseiktől.- írta az Index.

Új eljárásra kötelezték a rendőrséget

A Kúria 2025. június 27-én meghozott ítéletében a gyülekezési hatóság döntését megsemmisítette, és a rendőrséget új eljárásra kötelezte. Megállapította, a gyülekezési hatóság nem támasztotta alá, hogy a gyűlés az előzményi, vagy más gyűléssel kapcsolatban áll. A gyülekezési hatóságnak nem a szervezők Budapest Pride-tól vagy más gyűlésektől való elhatárolódását, hanem azt kell vizsgálnia, hogy az egyeztetést követően megalapozottan feltehető-e, a bejelentett gyűlés sérti a Gyvt. 6/A. paragrafusában meghatározott tilalmat, vagy az ott tilalmazott tartalom lényegi elemét jeleníti-e meg.

A Kúria megállapította, önmagában a szervezők korábbi bejelentéseivel és a Budapest Pride rendezvénnyel való összehasonlításon túl a határozat nem tartalmaz kellő indoklást arra, hogy az adott rendezvény miért sérti, sértheti a gyermekek jogait, az indokolása pedig ellentmondásos és hiányos.

A megalapozott tényállás hiányában a Kúria nem foglalhatott állást a gyűlés megtiltásának törvényességéről, ezért a határozatot megsemmisítette, és a rendőrséget új eljárásra kötelezte azzal, hogy tegyen eleget a tényállástisztázási és indokolási kötelezettségének.

Három front nyílik a Pride ellen

A szombati Pride ellen három különböző fronton nyílik támadás. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) délelőtt 11 órától tartja rendezvényét a Városháza parkban, ahol „spártai témájú” területfoglalást és autós felvonulást is szerveznek.

A Betyársereg szövetséges szervezetként csatlakozik a HVIM programjaihoz, maximálisan támogatva a szervezetet.

A Mi Hazánk Mozgalom pedig Budapest összes hídjára, valamint a Hősök teréről a Tabánig tartó útvonalra jelentett be tüntetést, amelyet a rendőrség már jóváhagyott. A párt útvonala több ponton egybeesik a Pride menetével, amely 15 órakor indul a Városháza parkból, halad a Károly körúton, a Múzeum körúton át a Kálvin térig, majd a Vámház körúton keresztül a Szabadság hídra, így legkésőbb a Szabadság hídnál biztosan találkoznak a szemben álló felek.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában ugyan azt mondta, hogy „nem szoktuk bántani egymást”, és a hatóságok nem fogják „elagyabugyálni” a tüntetőket, de a radikális szervezetek jelenléte jelentősen növeli a konfrontáció kockázatát.

Karácsony akar lenni az első, aki meleg párt ad össze Budapesten

Apáti Bence politikai influenszer közösségi oldalán pénteken egy olyan videót osztott meg, melyben a főpolgármester arról beszél, hogy ő akar lenni az, aki összeadja az első meleg párt Budapesten – írja a Mandiner.

S nem akarok ezzel túl sokat várni” 

– fűzte hozzá.

A Patrióta munkatársa leszögezte, sokkal jobban örülne, ha a főpolgármester azért „lelkesedne”, hogy a közlekedési káoszt feloldja Budapesten.

Fotó: Wikipedia

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004