Az izraeli kormányfő a Fehér Házba látogatott, ahol többek közt a gázai harcok befejezését célzó esetleges tűzszüneti megállapodást vitatták az amerikai elnökkel. A találkozó elején Netanjahu átadta a Nobel-békedíjra jelölő levelet Donald Trumpnak.
A két vezető először találkozott azóta, hogy az Egyesült Államok csapásokat mért Iránra. A találkozó célja, hogy megvitassák a gázai harcok befejezését célzó esetleges tűzszüneti megállapodást, illetve jelezték, hogy előrelépés történt a palesztinok Gázából való kitelepítésére irányuló ellentmondásos törekvés terén. Donald Trump a találkozón azt állította, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet kész a tűzszünetre, de nem osztott meg további részleteket az előkészületekről.
Az amerikai és izraeli tisztviselők közötti hétfői vacsora kezdetén újságíróknak nyilatkozva Netanjahu azt mondta, hogy Izrael az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy olyan országokat találjanak, amelyek jobb jövőt biztosítanak a palesztinoknak.
„Nemcsak minden izraeli állampolgár, hanem a zsidó nép elismerését és csodálatát is szeretném kifejezni” – mondta Netanjahu, miután átadta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.
Donald Trumot már több alkalommal is jelölték Nobel-békedíjra. Egyesek szerint az Izrael és Irán között létrejött tűzszünet, mások szerint pedig az India és Pakisztán közötti háború elkerülése miatt érdemelné meg az elismerést. Valójában egyik konfliktus sem tekinthető lezártnak, és sokan vitatják Trump béketörekvéseinek eredményességét.
Aligha kétséges, hogy Trump trófeaként tekint a Nobel-békedíjra, amely politikai ambícióinak megkoronázását jelenthetné. Az amerikai elnök láthatóan gondol az örökségére, első ciklusa alatt is arra törekedett, hogy történelmi jelentőségű lépéseket tegyen.
A jelölés eszköz lehet azok kezében, akik stratégiai előnyt remélnek Washington támogatásától.
Abe Sindzó japán miniszterelnök – akit 2022-ben merényletben meggyilkoltak – Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot az Észak-Koreával megkezdett párbeszéd és a feszültségek csillapítása miatt. A japán sajtó szerint azonban Abe nem saját kezdeményezésre, hanem washingtoni kérésre kezdeményezte ezt a gesztust.
Idén júniusban jelentette be Pakisztán kormánya, hogy Donald Trumpot jelöli a 2026-os Nobel-békedíjra. A döntés mögött azonban több is húzódhat, mint egy egyszerű gesztus: sokkal inkább a dél-ázsiai ország hosszú távú stratégiai céljairól lehet szó. Az amerikai elnök magának tulajdonította a pakisztáni–indiai megállapodás közvetítését, és azt sugallta, hogy kormánya diplomáciai erőfeszítései elősegítették a párbeszédre alkalmas légkör megteremtését.
Borítókép: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j5) és Donald Trump amerikai elnök (b4) a washingtoni Fehér Házban tartott találkozójukon 2025. július 7-én.
Forrás: MTI/EPA/Bloomberg pool/Al Drago



