Az Egyesült Államok az utóbbi időben többször is bírálta az Európai Uniót a közösségi médiaszabályzattal kapcsolatos törvénye miatt, amely a külügyminisztérium keddi megnyilvánulásával újabb fejezetéhez érkezett.
„Orwelli cenzúra”– így minősítette az Egyesült Államok külügyminisztériuma az Európai Unió azon módszerét, amely a közösségi média és más online platformok szabályozásával kapcsolatos. A külügyi tárca kedden szintén a közösségi médiában közzétett bejegyzésében – egyelőre jelentősebb konkrétumok megemlítése nélkül – arról írt, hogy Európában emberek ezreit ítélik el, pusztán csak azért, mert kritikával illetik saját kormányukat – számolt be a Politico.
A lap cikkében azt írja, hogy J.D. Vance amerikai alelnök már az év elején is hasonlóról beszélt a müncheni biztonsági konferencián, amikor kijelentette: Európa távolodik néhány alapvető értékétől. A külügyi tárca az ominózus közleményében úgy fogalmazott:
„Ez az orwelli üzenet nem fogja becsapni az Egyesült Államokat. A cenzúra nem szabadság.”
Az amerikai külügyminisztérium állásfoglalása a Politico szerint az Európai Unió technológiai és közösségi médiaszabályzatához kapcsolódik (DSA), ami a tárca szerint „csak az európai vezetőket védi a saját népüktől.” A lap egyúttal arra is emlékeztetett, hogy a 2022-ben hatályba lépett DSA alapján több amerikai közösségi médiacég, így a Meta és az X is jogi lépéseket tett. Mindeközben az amerikai hatóságok egyre gyakrabban vizsgálják át az országba belépni kívánó külföldiek, például diákok, közösségi médiában közzétett bejegyzéseit.
A külügyminisztérium ezzel összefüggésben arra utasította az amerikai konzuli tisztviselőket, hogy legyenek résen „az Egyesült Államok polgáraival, kultúrájával, kormányával, intézményeivel vagy alapelveivel szembeni ellenségességre utaló jelek” miatt.
A Politico összeállításában emlékeztetett, hogy a külügyminisztérium mostani megnyilvánulása nem előzmény nélküli, és az uniós tartalommérséklési szabályokkal szembeni kritika folytatásának tűnik. Idén márciusban ugyanis Brendan Carr, az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság elnöke a barcelonai Mobil Világkongresszuson elmondott beszédében kijelentette, hogy az európai szabályozás veszélyezteti a szólásszabadságot.
Mindezek mellett Marco Rubio amerikai külügyminiszter májusban egy új vízumkorlátozási politikát jelentett be, amely az amerikaiak online posztjainak cenzúrázásában bűnrészes külföldi tisztviselők ellen irányul. A politikus ezzel összefüggően Latin-Amerikát és Európát emelte ki – írja cikkében a hirado.hu.
Fotó: depositphotos.com



