A Tisza Párt egyre jobban kezd egy zöldmezős választási pátra hasonlítani, leginkább Emmanuel Macron 2017-es Le République En Marche! (LREM) pártjára. A szemünk láttára zajlik a profiltisztás, a leszerepelt és immáron négy kétharmadhoz asszisztáló pártok és politikusok félretolása. Az ilyen technikai machinációk azon jottányit sem változtatnak, hogy a Tisza Párt is ugyanúgy a globalista érdek hazai képviselője, mint azok a pártok és politikusok, akiknek a helyét most átveszi – írja elemzésében Kiszelly Zoltán politológus a Mozgástér blogon.

Minden politikai párt és politikus — a választók támogatásával — mandátumhoz  és döntési pozícióhoz szeretne jutni, mivel csak így tudja programját megvalósítani. Fogadjuk el, hogy a hazai baloldalon is ez motiválja a pártokat és politikusokat, bár az őszödi beszédből tudjuk, hogy „sokan tartanak igényt négyszázezer forint költségtérítésre és már régen elfelejtették, milyen autófényezőnek lenni”. Ahogy közeledünk a 2026-os országgyűlési választás kampányához, úgy élesedik a politikai túlélési verseny. A következőkben azt szeretném felvázolni, hogy milyen stratégia körvonalazódik a Tisza Pártnál és azoknál a politikusoknál, akik versenyben vannak – írja a Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója.

A Tisza Párt egyre inkább elnyeri zöldmezős választási párt jellegét, amire legutóbb az Együtt 2014 mozgalomnál és pártnál láttuk hazai példát.

A zöldmezős politikai pártoknak már komoly nemzetközi irodalma van, így van honnan tanulni. Nyugat-Európában Emmanuel Macron 2017-es pártalapítása volt talán a legnagyobb siker: A népszerűtlen szocialista kormány gazdasági minisztere egy évvel a választás előtt lemondott bársonyszékéről, majd saját pártot alapított, amely újsághirdetésben keresett és talált képviselő-jelölteket. A mainstream média által felkapott fiatalos és “progresszív” Macron az akkor még régi vágású konzervatív programmal és az Eurózóna-tagságról szóló népszavazás ötletével kampányoló Marine Le Pen éles kontrasztja volt. Macron az elnökválasztás második fordulójában egyesíteni tudta maga mögött a mérsékelt pártok szavazóit. Az már saját politikai ügyességének és “médiakezelésének” köszönhető, hogy LREM kormánytöbbségét adó 350 képviselőjét öt évig egyben tudta tartani.

Magyar Péter januárban úgy nyilatkozott, hogy legalább három havi Tisza-sziget tagság és Rendszerváltó-kártya előfizetés kell a párttagság elnyeréséhez. A jelöltállítás folyamatát Pósfai Gábor operatív igazgató július közepén mutatta be: A jelentkezők közül szeptember 30-ig választókerületenként 3-3 jelöltet választanak ki, akik közül november 3 és 9 között egy alkalmazás segítségével választanak ki kettőt az aktivisták. A két továbbjutó közül november 10 és 14 között a választókerület szavazópolgárai választják ki azt, aki 2026 áprilisban jelöltként indulhat.

Ez egy zárt rendszer, amelybe a Tisza „Jövő Vezetői” programján keresztül lehet belépni. A 2022-ben megválasztott ellenzéki országgyűlési képviselőknél és Tisza párton kívüli ellenzéki politikusoknál öt stratégiát látunk arra, hogy miként viszonyulnak a Tisza indulásához.

Visszalépés

A mandátumáról lemondott Fekete-Győr András az elsők között jelentette be azt, hogy nem indul 2026-ban, és erre rávette pártját a Momentumot is. Azóta többen jelentették be, hogy a kormányváltás érdekében egyet hátralépnek.

„Mekkora pofont ne adjak?” stratégia

Több egyéni győztes saját „kutatásokra” hivatkozva azt bizonygatta, hogy ő 2026-ban is „stabilan” megnyerné választókerületét, ezért a Tisza erőforrásait inkább a billegő körzetekre fordítsa és „hagyja őket nyerni”. Itt szokták érvként azt felhozni, hogy ha a 2022-es nyertes és a Tisza jelöltje is elindul jövőre, akkor „nevető harmadikként” akár a fideszes jelölt lehet a befutó. Jámbor András március végén még indulását jelentette be, mondván, „ő nem a Tiszát, hanem a Fideszt akarja legyőzni”. Aztán meggondolta magát és június közepén már azt jelentette be, hogy mégsem indul.

Időnyerés

Ennek egyik módja az indulás lebegtetése, a „választókkal való konzultáció”, ami a saját tárgyalási pozíció remélt javulásával párosul. Persze mindenki tudja, hogy „be kell tenni a szívességbankba, hogy később kiehessünk onnan”, ám egyáltalán nem mindegy, hogy milyen árfolyamon mérik azt a szívességet. Aki most, a Tisza „kutatásokban” látható „áradása” idején visszalép, később, amikor majd “apad” a Tisza, nem tudja ígérvényét beváltani és két szék között könnyen a pad alá esik. Aki időt nyer, később még mindig dönthet úgy, hogy mégis elindul.

Reményfutam, avagy a remény hal meg utoljára

Ebbe a kategóriába azok a korábbi győztes ellenzéki politikusok tartoznak, akik biztosra akarnak menni és fel akarnak kapaszkodni a Tisza szekerére. Mivel a 2. pont alatti stratégia nem működik, ezért a sort megkerülve akarnak egy olyan helyzetet teremteni, amelyből — legalábbis reményük szerint — ők jönnek ki győztesen. Ez lenne az előválasztás, amin ők inkumbensként eleve indulhatnának. Nekik üzente meg a Tisza párt azzal a zuglói „méréssel”, hogy nem kér belőlük, amelyben a még nem ismert Tisza-jelölt az inkumbens Hadházy Ákossal szemben is megnyerné a körzetet.

Az önálló indulás a 2. pont alatti politikai fenyegetés beváltása, ami kétes kimenetelű

Az álmoskönyv szerint ugyanis hiába nyert valaki korábban helyben és volt akár népszerű polgármester vagy országgyűlési képviselő, ha a szavazói hangulat egy új irányba megy, rájuk, „régiekre” édesesesen fognak csak szavazni.

A Tisza Párt zöldmezős pártként láthatóan nem tart igényt a 2022-ben levitézelt pártokra és politikusokra. Ők olyan jelölteket keresnek, akik nem önálló személyiségek és Ultima ratio-ként azt vághatják Magyar Péter fejéhez, hogy „ők már akkor ellenzéki képviselők voltak, amikor ő még a jól fizető NER-es állásait halmozta”. Az ideális Tisza-képviselők mintáját a Fővárosi Közgyűlésben és az Európai Parlamentben már láthatjuk. Nem sok vizet zavarnak. Ahogy közeledünk a Tisza képviselő-jelöltjeinek kiválasztásához, úgy növekszik a nyomás a többi baloldali politikuson és párton, hogy a fenti öt lehetőség valamelyikét válasszák.

Címlapkép: Kiszelly Zoltán (Fotó: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)