Marcin Romanowski: Alkotmányos puccs zajlik Lengyelországban

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Marcin-Romanowski

Brüsszel bűnrészes módon hallgat, mutat rá a Magyarországon politikai menedékjogot kapott politikus.

A lengyel kormány alkotmányos szerveket számol fel, független intézményeket bénít meg, és az információs monopólium kiépítésén dolgozik – állítja Marcin Romanowski. A volt igazságügyi miniszterhelyettes, aki jelenleg politikai menekültként Magyarországon él, a Magyar Nemzetnek adott interjújában alkotmányos puccsról, a jogállamiság leépítéséről és az Európai Bizottság politikai kettős mércéjéről beszél. Szerinte Donald Tusk nem kormányoz, hanem uralkodni akar – de ez az elnyomásra, cenzúrára és félelemre épülő rendszer végül a saját bukását készítheti elő.

Romanowski a The European Conservative-ban megjelent cikkében a lengyel parlament közelmúltbeli intézkedéseit „alkotmányos puccsnak” nevezte.

„Az alkotmányos puccs azt jelenti, hogy az állam alapvető elveit sértik meg azáltal, hogy alkotmányon kívüli módon eltávolítanak vagy megbénítanak egy alkotmányos szervet” – mutatott rá a magyar lapnak adott interjúban, majd ezt bővebben kifejtve elmondta:

Lengyelországban jelenleg minden figyelem arra a fenyegetésre irányul, hogy megakadályozzák a megválasztott államfő, Karol Nawrocki hivatalba lépését – ami pontosan egy ilyen puccsot jelentene. Ugyanakkor jogellenes lépések történnek a Nemzeti Médiatanács, egy alkotmányos szerv de facto felszámolása érdekében is.

„A balliberális koalíció képviselői azért szavaztak Maciej Swirski, a Tanács elnökének az Állami Törvényszék elé állításáról, hogy – minden komoly indok nélkül – azonnal megfosszák őt hivatalának ellátásától” – emelte ki a lengyel politikus, hozzátéve: korábban az Alkotmánybíróság egyértelmű határozatot hozott arról, hogy egy alkotmányos szerv – mint például a Médiatanács és annak elnöke – tagjának automatikus felfüggesztése alkotmányellenes. A bíróság rámutatott, hogy egy ilyen személy ellen csak minősített, legalább 3/5-ös többséggel lehet eljárást indítani – hasonlóan a minisztertanács tagjaihoz. Az Alkotmánybíróság tavaly hasonló határozatot hozott a Lengyel Nemzeti Bank elnöke elleni támadással kapcsolatban is. Emellett ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a Szejmnek, hogy bármilyen lépést tegyen az ügyben a végleges ítélet meghozataláig.

„A Szejm mindkét alkotmánybírósági döntést figyelmen kívül hagyta, és olyan rendelkezések alapján fogadott el határozatot, amelyeket már korábban alkotmányellenesnek minősítettek, így azok jogi hatályukat vesztették.

Ez a lépés nemcsak a jogállamiság elvének súlyos megsértését jelenti, hanem kimeríti a lengyel Büntető Törvénykönyv 127. és 128. cikkeiben foglalt bűncselekmények – az alkotmányos rend elleni támadás és az alkotmányos szervek erőszakos eltávolítása – tényállását is. Már benyújtottam egy feljelentést az ügyészséghez az ügyben, és egy újabb is előkészítés alatt áll” – tette hozzá Romanowski, magyarázatképpen pedig kifejtette: ezen lépések mögött az a szándék áll, hogy a kormánypártok megbénítsák a Nemzeti Médiatanács működését – ezt a szervet bízták meg a szólásszabadság és a médiapluralizmus védelmével. Ez volt az utolsó hatékony gátja annak, hogy Lengyelországban teljes információs monopólium és liberális cenzúra jöjjön létre.

– Minden olyan intézmény veszélyben van, amely nem hajolt meg az új többség politikai akaratának. Valójában sokukat már elfoglalták vagy megbénították olyan lépésekkel, amelyek sértik az alkotmányt és a törvényeket. 2023 decembere óta tanúi vagyunk a jogállamiság rendszerszintű lebontásának. A Tusk-kormány brutális és törvénytelen módszerekkel vette át a közmédiát, fizikai erőszakot alkalmazva: olyan jelenetek zajlottak le, amilyeneket Belaruszban vagy harmadik világbeli országokban szokás látni – mutatott rá Romanowski.

A lengyel politikus arról is beszélt: a jelenlegi igazságügyi miniszter és a kormányfő jogellenesen menesztette a nemzeti főügyészt, megakadályozta belépését a hivatalába, és helyére egy teljesen alárendelt személyt nevezett ki – megsértve ezzel a Lengyel Köztársaság elnökének törvényes hatásköreit. Az ügyészséget ma is egy önkényesen kinevezett vezető irányítja, aki politikai tisztogatásokat hajt végre, és az intézményt a kormánykoalíció politikusainak védelmére, valamint az ellenzék üldözésére használja.

„Az elnyomás nemcsak politikusokat érint, hanem köztisztviselőket, bírókat, keresztény és konzervatív civil szervezeteket, valamint hétköznapi állampolgárokat is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága befogadott olyan panaszokat, amelyek szerint hónapokig előzetes letartóztatásban tartott köztisztviselők ellen pszichológiai kínzást alkalmaztak, hogy terhelő vallomásokat csikarjanak ki tőlük politikai ellenfeleik ellen” – hangsúlyozta Romanowski.

Az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is veszélyben van. Ezeket az intézményeket pénzügyi blokáddal, az ítéletek közzétételének megtagadásával, valamint büntetőjogi fenyegetésekkel próbálják megfélemlíteni, mert a törvényi kötelezettségeiknek eleget tesznek. A jogsértések mértéke hatalmas, és közös céljuk az intézményi függetlenség felszámolása, a hatalmi ágak szétválasztásának megsemmisítése, valamint a globalista kormánykoalíció totális politikai uralmának megteremtése a közélet minden területén, sorolta Romanowski.

„A Tusk-kormány pontosan tudja, hogy előnyét nem programjának ereje vagy a társadalmi támogatás adja, hanem az információ feletti ellenőrzés. Hazugságokkal és manipulációval jutottak hatalomra – és csak ugyanezekkel a módszerekkel képesek azt megtartani. Éppen ezért a független konzervatív média veszélyt jelent számukra – ezek az egyetlen olyan csatornák, amelyek képesek feltárni a jogsértéseket, a hozzá nem értést és a hatalommal való visszaélést” – emelte ki.

Romanowski arra is kitért, hogy az Európai Bizottság nemcsak, hogy figyelmen kívül hagyja a tényleges törvénysértéseket, hanem elégedettségét is kifejezi a jogállamiság állítólagos „helyreállítása” miatt, amelyet a korábbi kormány „megsértett”.

„Nem zavarja őket, hogy a jelenlegi hatalom által ezen a területen végrehajtott gyakorlatilag minden intézkedés törvényellenes, alkotmányellenes, és sok esetben súlyos közigazgatási vagy akár állami bűncselekménynek minősül. Ez tankönyvi példája a kettős mércének. Amikor a jobboldal volt hatalmon, minden értelmezési vita a demokrácia végét és a jogállam rendszerszintű megsértését jelentette számukra. Ma, amikor brutális, nyílt és letagadhatatlan jogsértések történnek, Brüsszel hallgatása nem csupán beleegyezés ez bűnrészesség. Ez nemcsak az Európai Bizottság számára szégyen, hanem újabb bizonyíték arra is, hogy az EU-ban »jogállamiság-védelemként« hivatkozott gyakorlat valójában politikai fegyver” – mondta Romanowski az interjúban, amely teljes terjedelmében itt olvasható.

Magyar Nemzet

Borítókép: Megszólalt a Magyarországon menedékjogot kapott politikus
Forrás: Facebook/Marcin Romanowski

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004