Román rendőrök kísérgetik Erdélyben Magyar Pétert (videóval)

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

Magyar-Péter-Parajd

Üdvrivalgás helyett felháborodás fogadta Magyar Pétert Erdélyben. Mint sejthető volt, a külhoni magyarok nem részesítették meleg fogadtatásban a Tisza Párt elnökét. Olyannyira nem, hogy a román rendőröknek kell vigyázniuk rá.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalára feltöltött videójában megmutatta, hogy is fogadták Magyar Péter Erdélyben.

A bejátszásban az látható, hogy a külhoni magyarok a pártelnököt a parajdi sóbánya előtt várják. Az egyikük elmondta, Magyar Péter elbújt egy környéken lévő erdőben, közben pedig két, a helyszínen tartózkodó tiszás aktivista inkább menekülőre fogta.

Deák Dániel a felvétel alapján rámutatott: nem csoda, hogy Magyar Pétert a román rendőrök védik.

– Egy elzárt területen, az általa kiválogatott propagandistákkal beszélget. Érthető az erdélyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte. Markó Béla – egyébként baloldali –, erdélyi politikust pedig lerománozta. Péter, ne erőlködj! A legfrissebb felmérések szerint a regisztrált erdélyi szavazók 96 százaléka a Fideszt választja – mondta.

A vezető elemző már korábban rámutatott, milyen hozzáállásra számíthatnának a külhoni magyarok egy esetleges Tisza-kormány esetén. Mint mondta, mindenképpen leértékelődne a határon túli magyarok ügye, annak fényében pedig főleg, hogy Magyar Pétert erdélyi körútján nem támogatták jelenlétükkel.

„Értelemszerűen ezt követően nem lehetne arra számítani, hogy egy esetleges Tisza Párt-győzelem után a határon túli magyarságra odafigyelnének, hogy azok a közösségek akár kiemelt szerepet kapnának a politikájukban. Ugyanaz lenne, mint a 2010 előtti időszakban: nem tekintenék egyenrangú nemzetrésznek őket, ami azt is jelenti, hogy mindannak a támogatásnak, amit jelenleg megkapnak az anyaországban élőktől, gyakorlatilag vége lenne” – hangsúlyozta.

Magyar Nemzet

Borítókép: Nem örültek a parajdiak Magyar Péternek
Forrás: Facebook/Magyar Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004