Orbán Viktor szerint megkezdődött a digitális honfoglalás.
A miniszterelnök jelezte, hogy már 55 ezren csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz, és több mint ezer új kör alapítására érkezett kérelem.
Orbán Viktor úgy véli, megkezdődött a „digitális honfoglalás”, amely a Fidesz új online kampányeszköze lehet a korábban próbált Harcosok Klubja helyett. Az első 25 kört hivatalosan is bejegyezték, a tagjaikat és vezetőiket már nyilvánosságra is hozták.
„Megkezdődött a digitális honfoglalás, már 55 ezer tagunk van” – jelentette ki Orbán Viktor egy hétfő este közzétett Facebook-videójában, amelyben az egyes számú Digitális Polgári Kör (DPK) eddigi működéséről és eredményeiről számolt be.
A miniszterelnök elmondása szerint eddig több mint ezer DPK-alapítási kérelem érkezett, ezek elbírálása és hivatalos bejegyzése folyamatosan zajlik. Az első huszonöt kört már hivatalosan is regisztrálták; ezek nevei és vezetői is nyilvánosságra kerültek:
– Szuverenitásvédelmi – Szánthó Miklós
– Gazdálkodj okosan – Palóc André
– Üzleti – Nagy Elek
– Sportolók – Baji Balázs
– Háborúellenes – Kiss Rajmund
– Drogellenes – Horváth László
– Migrációellenes – Dezső Tamás
– Gyermekvédelmi – Király Nóra
– Külhoni magyarok – Zsigmond Barna Pál
– Roma – Sztojka Attila
– Vidéki – Gyopáros Alpár
– Egészséges nemzetért – Takács Péter
– Nevelési-oktatási – Balatoni Katalin
– Női – Marsi Anikó
– Zebra – Kocsis Máté
– Bántalmazott nők – Vitályos Eszter
– Fradi – Kubatov Gábor
– Tudomány és AI – Jakab Roland
– Budapesti – Szentkirályi Alexandra
– Büszkeség – Schmidt Mária
– Jó arcok – Dopeman
– Beszélgető – Skrabski Fruzsina
– Nemzetek Európája – Bóka János
– Családokért – Gyurkó Kata
– Keresztény – Máthé Zsuzsa
Borítókép: Az első Digitális Polgári Kör
Forrás: Facebook/Orbán Viktor



