Hosszan tartó betegség után, 2025. augusztus 4-én elhunyt Varga Zoltán, Jászai Mari-díjas színházi- és filmszínész. A hírt családja tette közzé. Művészetét a szakma és a közönség egyaránt nagyra értékelte.
Varga Zoltán 1960. október 21-én született Mohácson. 1982 és 1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, majd pályája során tagja volta budapesti Katona József Színháznak (1995-2004), a Művész Színháznak (1993-1995), a Centrál Színháznak (2004-2006), a Budapesti Kamaraszínháznak (2006-2012), a tatabányai Jászai Mari Színháznak (2012-2014) és a Miskolci Nemzeti Színháznak (2014-2020).
A Miskolci Nemzeti Színház így búcsúzik
„Mély megrendüléssel értesültünk Varga Zoltán Jászai-díjas színművész, társulatunk egykori tagjának haláláról, aki hosszú betegség után a napokban hunyt el. A színművész 2014 és 2020 között volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja, olyan emlékezetes előadásokban láthatták őt, mint a Kivilágos kivirradtig, A mi osztályunk, a Cyrano, a Don Juan, az Ördögök, és az Ádám almái. Sok erőt és kitartást kívánunk családjának és barátainak ebben az elmondhatatlanul nehéz időszakban. Nyugodj békében, Zoli!”
– szól a miskolci teátrum búcsúja.
Gazdag színházi pályafutása mellett olyan játékfilmekben is szerepelt, mint a Meteo, a Sorstalanság, Pánik vagy a Kolorádó Kid. Művészetét a szakma és a közönség egyaránt nagyra értékelte. Kétszer is elnyerte a Színikritikusok díját és Az országos színházi találkozó legjobb férfi epizódszereplő díját. 1995-ben Jászai Mari-díjjal, 1998-ban Vastaps-díjjal, később Hekuba-, PUKK- és Brighella-díjjal jutalmazták.
Színészi pályája mellett rendezőként és képzőművészként is tevékenykedett. Rendezései között szerepelt Strindberg Julie kisasszony (2006) és Kusan Galócza (2008) című darabja.
Forrás: Wikipedia / boon.hu



