Borzasztók

Szerző: Forró Péter

VÉLEMÉNY

Lángos-Balaton

Lassan véget ér az évi rendes borzongató árfigyelés.

Ez először a a balatoni szezonnyitón a lángoshelyzetet vette górcső alá, megállapítván: idén is brutálisan megemelkedtek a kultikus partmenti harapnivaló árai, annyira, hogy sok magyar család nem tudja majd kigazdálkodni ezt a finom csemegét.

A következő riasztás a Forma-1-en volt itt, a sörár miatt kongott a vészharang, hiszen tűrhetetlen, hogy egy kis dobozos sör kétezer forintba kerüljön Ez valóban drága nedű volt, más kérdés, hogy a külföldi sportrajongók vidáman fizették ki érte az öt eurót, hiszen otthon ennyi pénzért jóformán még levegőt sem lehet venni.

A harmadik célállomáson, a Sziget Fesztiválon, a pizzaszelet ára taglózta le a derék tudósítókat, lévén hogy egy ilyen 2690 forintba került. Más kérdés, hogy azért szaporán fogyott és ki tudja, miért, az árszínvonal láttán senkit sem kellett szívpanaszokkal elsősegélyben részesíteni.

A nagy négyes utolsó állomása a karácsonyi vásár lesz, ahol már előre lehet sejteni, hogy a tudósítások arról számolnak majd be, hogy sok család nehéz döntés elé kerül: vagy megvegyék gyermeküknek a hőn áhított Legót, vagy egyenek egy-egy sült kolbászt egy pohár sörrel megtoldva.

Igaz, akad egy ötödik rendezvény is és ez az augusztus 20-i tűzijáték. De mivel ezen az állam a sörre, borra és a harapnivalókra hatósági árstopot rendel el, nem érdemes foglalkozni vele. Elvégre nincs elborzasztó hírértéke.

Borítókép: A balatoni lángosárak minden évben rendületlenül sokkolnak
Forrás: csodalatosbalaton.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004