Nélkülünk dönthetnek rólunk az oroszok és az amerikaiak – figyelmeztetett a miniszterelnök a Harcosok Klubjába küldött üzenetében, amelyben emlékeztet mindenkit, hogy Trump pénteken találkozik és tárgyal Putyinnal a békéről.
Ismét jelentkezett Orbán Viktor a Harcosok Klubjában, ahol elárulta, már „asztalon az őszi politikai évad tervrajza”.
Délután Fidesz-elnökségi. Szeptember 7-én kezdünk Kötcsével – írta a miniszterelnök.
Orbán Viktor megbeszélést tartott az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjaival, majd ismét beszélt a szeptember 20-i országos találkozóról, amelynek a Papp László Sportaréna ad otthont.
Orbán Viktor meghirdette a Digitális Polgári Körök I. Országos Találkozóját
A kormányfő dicsérte az Otthon Start Programot, amelyet „átütő sikertörténetnek” és „történelmi lehetőségnek a fiatalok számára” nevezett. Szerinte a fiatalok ezt „meg is értették és rá is startoltak”.
„Most látszik, hogy a Tisza és a DK egy tőről fakadó baloldali erők. Tulajdon helyett bérlemény. Ez a modern baloldal szimbóluma. Mi kitartunk a polgári Magyarország mellett. Légy te is tulajdonos” – tette hozzá.
A hazai események mellett a miniszterelnök nem feledkezett el a világpolitikai eseményekről sem.
„Történelmi hét kezdődik. Trump békét akar. Pénteken találkoznak és tárgyalnak Putyinnal” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint most minden azon múlik, hogyan reagálnak az európai vezetők.
„Ha Brüsszel és az európai vezetők is beállnak Trump mögé, eljöhet a béke. Ha nem… Erre jobb nem is gondolni” – írta a kormányfő, majd sürgős cselekvésre szólította fel Európát.
Orbán szerint „azonnal európai–orosz csúcsot kell kezdeményeznie a két nagy európainak”, vagyis Franciaországnak és Németországnak, „akiknek a kezében van a kontinens jövője”.
„Ha megint elhibázzák, nélkülünk döntenek rólunk az oroszok és az amerikaiak. Ébresztő!” – figyelmeztetett Orbán Viktor.
J. D. Vance: Döntő pillanathoz érkezett az ukrajnai konfliktus rendezése
Borítókép: Röpgyűlést tart az Egyes számú digitális polgári kör
Forrás: Facebook/Orbán Viktor



