A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) a héten bejelentette, hogy visszavonta egy dokumentumfilm meghívását , amely a 2023. október 7-i Hamász-támadásokról szól. A döntés mögött állítólagos szerzői jogi aggályok állnak, mivel a filmkészítők nem szereztek engedélyt a filmben szereplő, Hamász-terroristák által készített felvételek felhasználására – írja a Times of Israel. A szervezők emellett „az esemény megzavarásának veszélyére” is hivatkoztak.
Az eredeti szándékok szerint Torontóban bemutatták volna The Road Between Us: The Ultimate Rescue, vagyis Az út kettőnk között: Az utolsó mentőakció című filmet, amely
Noam Tibon vezérőrnagy történetét meséli el. A katonatiszt fia, Amir Tibon újságíró és családja megmentésére indult, amikor 2023. október 7-én reggel a Hamász-vezette terroristák megtámadták őket a Nahal Oz kibucban.
A filmet Barry Avrich kanadai rendező készítette számos olyan felvétel felhasználásával, amelyeket maguk a terroristák készítettek a támadás és mészárlás közben.
A vetítés visszavonását először azzal indokolták, hogy tartanak attól, hogy Izrael-ellenes tüntetők megzavarhatják a fesztivált. A filmkészítőkhöz közel álló források viszont nyilvánosságra hozták, hogy
a fesztivál indokai közt szerepelt az is, hogy a filmesek nem kaptak kifejezett engedélyt a Hamász harcosairól készült felvételek felhasználására, és a TIFF attól tartott, hogy emiatt perelhetik őket.



