Az Európai Bizottság jelentéktelenné váló vezetője ismét a béketörekvésekkel szemben foglalt állást, szerinte csak Ukrajna választhatja meg a saját sorsát.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen biztosított afelől, hogy az Unió mindaddig Ukrajna mellett fog állni, amíg el nem érik az igazságos és tartós békét. A nemzetközi határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Ez olyan döntés, amelyet egyedül Ukrajnának kell meghoznia – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke vasárnap Brüsszelben, miután fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Von der Leyen szerint nem szabad határt szabni az ukrán fegyveres erőknek, amelyeknek „acél sünné” kell válniuk – egy olyan védelemmé, amelyet egyetlen agresszor sem képes áttörni – írja a korkep.sk.
Ezzel egyidejűleg hangsúlyozta az ország ipari bázisának megerősítésének szükségességét is, különös tekintettel a dróngyártásra, amely egyre fontosabb szerepet játszik a fronton.
Ursula von der Leyen az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően, valamint az Emmanuel Macron francia elnök által vasárnap délutánra összehívott videókonferenciát, illetve a több európai vezető, a NATO-főtitkár és az ukrán elnök részvételével hétfőn Washingtonban tervezett találkozó előtt tartott megbeszélést Zelenszkijjel.
A megbeszélést követően Ursula von der Leyen hangsúlyozta:
Ukrajnának képesnek kell lennie arra, hogy megőrizze szuverenitását és területi egységét. Nem lehetnek korlátozások az ukrán fegyveres erőkre nézve, legyen szó együttműködésről más országokkal vagy más országok konkrét segítségéről.
Nem lehetnek korlátozások az ukrán fegyveres erőkre nézve, legyen szó együttműködésről más országokkal vagy más országok konkrét segítségéről – szögezte le az Európai Bizottság elnöke. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a békemegállapodás megkötése érdekében mihamarabb tárgyalóasztalhoz üljön az orosz, az ukrán és az amerikai elnök.
„Ukrajnának és Európának erős biztonsági garanciákkal kell rendelkeznie létfontosságú biztonsági érdekeik védelme érdekében” – fogalmazott von der Leyen, majd hozzátette: Európa védelmének szavatolása elsősorban saját felelőssége, ezért keményen dolgozik azon, hogy felgyorsítsa és fokozza védelmi képességeinek növelését.
Kijelentette: Oroszország inváziójának kezdete óta Európa egységesen Ukrajna oldalán áll, és továbbra is támogatni fogja, ameddig csak szükség van rá.
„Továbbra is támogatjuk Ukrajna útját az Európai Unióhoz való csatlakozás felé. Ez önmagában is biztonsági garancia”
– fogalmazott.
Közölte továbbá: amíg Ukrajnában folytatódik a vérontás, Európa fenntartja a diplomáciai és a gazdasági nyomást Oroszországra. Szigorítani fogja a már ez idáig elfogadott szankciókat, és dolgozik a szeptemberben elfogadni tervezett 19. szankciós csomag előkészítésén – írja az MTI.
A katonai támogatás mellett a politikai szempontokat is kiemelte: Brüsszel továbbra is támogatja Ukrajna útját az EU-tagság felé.
Fotó: depositphotos.com



