A hétfői tárgyalás előtt üzent az amerikai elnök ukrán kollégájának, Donald Trump szerint, ha Volodimir Zelenszkij elismeri orosz területként a Krím-félszigetet, azonnal véget érhet a háború – írja a CNN.
A hétfői találkozó előtt a Truth Social közösségi oldalon írt bejegyzésében üzent az amerikai elnök ukrán kollégájának, Trump szerint Zelenszkijnek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét ahhoz, hogy véget érjen az ukrajnai háború. „Zelenszkij ukrán elnök – ha úgy akarja – majdhogynem azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, vagy folytathatja a harcot” – írta Trump, majd úgy folytatta: „emlékezzünk, hogyan is kezdődött.”
„Nem lehet visszaszerezni az Obama által odaadott Krím-félszigetet (12 évvel ezelőtt, egy puskalövés nélkül) és Ukrajna nem léphet be a NATO-ba.”
„Van, ami sosem változik” – írta Donald Trump.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hétfőn Washingtonba utazik, hogy Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével tárgyaljon a háború rendezésének lehetőségeiről. A találkozó különleges jelentőségét az adja, hogy néhány nappal az alaszkai csúcs után kerül sor rá, ahol Trump és Vlagyimir Putyin hosszasan egyeztetett az ukrajnai háborúról.
Zelenszkij azután látogat az amerikai fővárosba, hogy bár hivatalos tűzszüneti megállapodás nem született, Trump a Fox Newsnak adott interjúban úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy elég közel vagyunk a megállapodáshoz. Ukrajnának is bele kell egyeznie. Lehet, hogy nemet mondanak.”
Az orosz elnök eközben világossá tette: nem ideiglenes fegyverszünetben, hanem átfogó rendezésben gondolkodik.
A kiszivárgott javaslatok szerint Moszkva teljes ukrán kivonulást követelne Donyeckből és Luhanszkból, a Krím elismerését, a szankciók enyhítését és a NATO-csatlakozás kizárását. Kijev és európai szövetségesei ezt egyértelműen elutasították, hangsúlyozva, hogy a békének nem lehet az ára Ukrajna feldarabolása.
A hétvégén Brüsszelben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Zelenszkij közös sajtótájékoztatót tartottak.
Von der Leyen kijelentette, hogy az EU továbbra is támogatja Ukrajna uniós tagságát, amely szerinte önmagában is biztonsági garanciát jelent.
Egyúttal bejelentette a tizenkilencedik Oroszország elleni szankciós csomagot, amely szeptemberben léphet életbe.
Amíg az ukrajnai vérontás folytatódik, Európa fenntartja a nyomást Oroszországra
– fogalmazott.
A washingtoni találkozón Zelenszkij nem lesz egyedül: az európai vezetők egész sora kíséri majd.
Ott lesz Giorgia Meloni olasz kormányfő, Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Alexander Stubb finn miniszterelnök, Ursula von der Leyen, Mark Rutte NATO-főtitkár, valamint Keir Starmer brit kormányfő is.
A résztvevők célja, hogy egységes fellépést mutassanak, és világossá tegyék, nem engedik Ukrajna feldarabolását.
Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök augusztus 17-én késő este landolt Washingtonban írja a The Kyiv Independent.
Zelenszkij emlékeztetett: Ukrajna 2014-ben kénytelen volt feladni a Krímet, amit Putyin később újabb agresszió előkészítésére használt fel.
A békének tartósnak kell lennie. Nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor a biztonsági garanciák semmit sem értek
– mondta Zelenszkij a Telegramon.
Egy kijevi forrás szerint az orosz javaslat értelmében Ukrajnának fel kellene adnia a Donyeck és Luhanszk régiók ukrán ellenőrzés alatt lévő területeit, cserébe Oroszország visszavonulna Szumi és Harkiv megyékből. Zelenszkij azonban többször leszögezte: Ukrajna nem enged át területeket Oroszországnak, az első lépésnek szerinte a tűzszünetnek kell lennie.
„Az ukránok a földjükért és függetlenségükért harcolnak. Jelenleg katonáink sikereket érnek el Donyeck térségében és Szumsi területen. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk védeni Ukrajnát, hatékonyan szavatolni fogjuk a biztonságát, és népünk mindig hálás lesz Trump elnöknek, mindenkinek Amerikában, minden partnernek a támogatásért és a felbecsülhetetlen segítségért.”
Oroszországnak véget kell vetnie ennek a háborúnak, amelyet maga kezdett. És remélem, hogy közös erőnk Amerikával és európai barátainkkal valóban rákényszeríti Oroszországot az igazi békére. Köszönöm!” – zárta Zelenszkij.
Orbán Viktornak ismét igaza lett
Orbán Viktor miniszterelnök már három éve figyelmeztetett: a háború lezárásához az amerikai és az orosz elnök megegyezésére lesz szükség.
Az alaszkai csúcs most pontosan ezt igazolta, hiszen Trump és Putyin tárgyalása nyitotta meg az utat a washingtoni egyeztetés előtt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban úgy fogalmazott: a magyar kormány következetes békepolitikája mára visszaigazolást nyert, hiszen mindkét nagyhatalom és Európa vezetői is a tárgyalás szükségességét hangsúlyozzák.
Zelenszkij előtt rendkívül nehéz választás áll. Egyrészt mindenáron meg kell őriznie országa területi integritását, másrészt kénytelen figyelembe venni a nyugati szövetségesek és az Egyesült Államok stratégiai érdekeit is. Washingtonban most dőlhet el, hogy az alaszkai kísérlet után valóban elkezdődhet-e egy rendezéshez vezető folyamat, vagy tovább húzódik a háború.
Forrás: Magyar Nemzet / Origo / hirado.hu
Fotó: depositphotos.com



