Fekete-Győr András, a Momentum egykori és tűzeszűként nem éppen elhíresült elnöke addig kapacitálta az ifjú lila társulatot, míg azok június elején úgy döntöttek, hogy visszalépnek a 2026-os választástól.
Tette ezt azért, mert, mint mondotta, így nem áldozta fel a pártérdeket a közös ügy, vagyis a Fidesz leváltásának oltárán.
Szép szavak, dicső meglátás, annyi bizonyos. Más kérdés, hogy a hangzatos kijelentés mögött az a száraz felismerés húzódik meg, hogy a pártocskává satnyult hőzöngő formációnak olyan magas lenne a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöb, mint liliputinak a bárpult.
Fekete-Győr, mint igazi, nagy formátumú politikus azonban ezzel nem elégedett meg. Most a Kétfarkú Kutya Párt társelnökét, Kovács Gergelyt ösztönözné arra, hogy a kutyák minden egyéni választókerületből léptessék vissza jelöltjeiket. Hogy alátámassza ötletét, kijelentette, a „Kutyapárt indulása olyan poén lenne, aminek végén csak a Fidesz nevetne”.
A kutyák társvezére azonban megmakacsolta magát. Ő azt mondta, számára egyértelmű a cél, hogy a 2026-os választásokon elérjék az öt százalékot.
Vagyis úgy tűnik, igenis, ringbe szeretnének szállni, nem pedig átlátszó magyarázatok mögé bújva elsunnyogni a megmérettetéstől.
Borítókép forrása: Facebook/Fekete-Győr András



