Tovább javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon az Eurostat szerint

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

orvos egészségügy

Mindössze négy tagállam előz meg minket.

Magyarországon az úgynevezett „kielégítetlen egészségügyi szükséglet” aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egész Európai Unióban, a szolidaritási elven működő társadalombiztosításnak és az ellátási szükségleteket figyelembe vevő egészségügyi ellátórendszernek hála – közölte az Eurostat adatai alapján a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Takács Péter Tudatipari hisztériakeltés vs. valóság (ráadásul az Eurostat szerint) című bejegyzésében hozzátette: ez azt jelenti, hogy az összes olyan esetben, amikor valakinek egészségügyi ellátásra lenne szüksége, a páciensek mindössze 1,4 százaléka nem fér hozzá az állapotának megfelelő ellátáshoz finanszírozási okból, a várakozási idők vagy az egészségügyi szolgáltatótól való távolság miatt.

„Hála a magyar egészségügyben dolgozóknak, a korábbi (egyébként szintén kiváló 1,6 százalékos) arányt sikerült még tovább javítani” – írta.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy e tekintetben mindössze 4 tagállam előz meg minket: Ciprus, Málta, Csehország és Németország.

Ki kell emelni azt is, hogy a vagyoni helyzet Magyarországon alig van hatással a hozzáférési esélyekre – fogalmazott.

Takács Péter hangsúlyozta: bár jó úton járunk, hátradőlni nem lehet, cél a dobogó ebben is!

Végül megjegyezte, „még mielőtt a kamuprofilok rákezdenek, hogy ez azért van, mert mindenki magánellátásba megy, még egy tényadattal terhelném őket”: Magyarországon az összes egészségügyi ellátásnak mindössze 15,5 százaléka történik magánellátás keretében, ami bőven az uniós átlag alatt van.

MTI

Borítókép: Javul az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége
Forrás: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004