Először ültettek be sertéstüdőt emberbe – kilenc napig működött

Szerző: civilek.info

SZÍNES

orvos kutatás labor egeszseg

A klinikai alkalmazástól még messze van a módszer.

Történelmi kísérletről számoltak be kínai kutatók: először próbálkoztak meg azzal, hogy génszerkesztett sertéstüdőt ültessenek be emberbe. Az agyhalottnak nyilvánított férfi szervezete kilenc napig működőképesen befogadta a szervet, de időközben kilökődési jelek is mutatkoztak. Bár klinikai alkalmazástól még messze van a módszer, a kutatás mérföldkő lehet a jövő szervátültetéseiben.

A xenotranszplantáció – vagyis állati szervek emberi szervezetbe való átültetése – régóta a szervhiány megoldásának egyik lehetséges útja. Jelenleg világszerte sokan halnak meg azért, mert nem jutnak időben megfelelő donorhoz. A génszerkesztés fejlődésével azonban ma már „emberibbé” lehet alakítani bizonyos állati szerveket, csökkentve a kilökődés kockázatát. Az elmúlt években több kísérlet is történt sertésmáj és sertésvese átültetésére, de tüdőátültetésre eddig nem volt példa.

A Nature Medicine-ben közölt tanulmány szerint a beavatkozásban egy 39 éves férfi vett részt, akit több orvosi vizsgálat után agyhalottnak nyilvánítottak. Az ő szervezetébe ültették át a génmódosított sertés bal tüdejét, miközben immunszupresszív gyógyszerekkel akadályozták meg, hogy a szervezet azonnal kilökje a szervet.

A beültetett tüdő kilenc napon keresztül működött. Az első 24 órán belül ugyan jelentkezett egy úgynevezett reperfúziós sérülés – vagyis a vérkeringés visszatérése okozta szövetkárosodás –, később pedig az antitestek aktivitása is jelezte, hogy a szervezet támadni kezdte a szervet.

A harmadik és a hatodik napon komolyabb károsodásokat figyeltek meg, de rövid ideig mégis javult az állapot. A kutatók végül a kilencedik napon lezárták a kísérletet.

A kutatók szerint a kilencnapos működés önmagában óriási előrelépés. Ugyanakkor a kísérlet azt is világossá tette, hogy a sertéstüdő-transzplantáció még nem áll készen a rutinszerű alkalmazásra. A kilökődés és a szervkárosodás jelenlegi szinten megakadályozhatatlan.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy zsákutca lenne: minden új kísérletből adatokat nyernek, amelyek közelebb visznek ahhoz, hogy egyszer valóban működőképes, tartós xenotranszplantációkra kerülhessen sor.

Világszerte több tízezer ember vár szervátültetésre, miközben donorokból mindig hiány van. Ha a génmódosított sertésszervek beválhatnak, az áttörést jelenthet az orvostudományban, és emberek ezreinek életét mentheti meg.

Magyar Nemzet

Borítókép: Minden új kísérletből adatokat nyernek
Forrás: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004