Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy sajtó-helyreigazítási pert indít az Index ellen, miután a lap nyilvánosságra hozta: belső dokumentumok szerint kormányra kerülésük esetén háromkulcsos progresszív szja bevezetését tervezi a párt. Magyar Péter cáfolta az értesüléseket, és közösségi oldalán közzétette a Tisza hivatalos adóprogramját, majd hozzátette: kormányzásuk idején bűncselekménynek minősülne, ha a sajtó szándékosan valótlanságot állítana.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pénteken jelentette be Facebook-oldalán, hogy sajtó-helyreigazítási pert indít az Index ellen, valamint minden olyan „sajtó- és propagandatermék” ellen, amely szerinte „Orbán Viktor luxizó miniszterelnök megbízásából aljas, hazug állításokkal próbálja lejáratni a TISZA közösségét”.
A Tisza elnöke azért tesz jogi lépéseket a lap ellen, mert augusztus 26-án, az Index birtokába került dokumentumok alapján beszámoltak arról, hogy szja-emelésre készül a párt – kormányra kerülése esetén. A dokumentum szerint a párt gazdasági munkacsoportja háromkulcsos progresszív szja bevezetését tervezi, ahol évi ötmillió forint alatt maradna a 15 százalékos szja, az ötmillió és 15 millió forint közötti jövedelmi sáv esetében viszont már 22 százalékot adóznának az érintettek, míg 15 milliós éves kereset fölött 33 százalék lenne az szja kulcsa. Mindez azt jelentené, hogy havi 416 ezer forint fölött keresők, tehát nemcsak az átlag-, de már a mediánjövedelemmel rendelkezők is emelésre számíthatnának.
A dokumentum állításait Magyar Péter cáfolta, ezért augusztus 29-én összegyűjtötték azokat a korábbi nyilatkozatokat Magyar Péter környezetéből, illetve a pártjának a felső vezetéséből, amelyek alátámasztják a progresszív jövedelemadó bevezetését.
A cikkben többek között szerepelt, hogy Raskó György, a Tisza Párt főtanácsadója korábban azon sopánkodott, hogy az szja és az osztalékadó alacsony, valamint hogy Bojár Gábor, a párt egyik fő pénzügyi támogatója tavasszal arról beszélt, hogy magasabb kulcsos szja kellene. Az írásban szerepelt a Mandiner felvétele is, amelyen Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és Dálnoki Áron, a gazdasági munkacsoport vezetője egy etyeki fórumon beszélgetnek a többkulcsos adórendszer bevezetéséről, amit a jelenlévők többsége támogat. A beszélgetést végül Tarr Zoltán zárja rövidre, mivel szerinte sok mindenről nem szabad még beszélni, mert az negatívan érintené a pártot.
Választást kell nyerni, és utána mindent lehet
– mondta a párt alelnöke.
Az Index cikkének megjelenése után Magyar Péter közösségi oldalán tette közzé a Tisza Párt adóprogramját – amit változtatás nélkül közölt a lap a cikk végén –, amely szerint a párt a minimálbért keresőknél a jelenlegi 15 százalékos személyi jövedelemadót adójóváírással 9%-ra csökkentené, amíg az átlagbér felett keresőknek maradna a 15 százalékos szja-kulcs, viszont bevezetnének egy új 1 százalékos vagyonadót az 5 milliárd forint feletti vagyonokra.
A Magyar Péter a szombati bejegyzésében – amelyben bejelentette, hogy pert indít az Index ellen – kifejtette, hogy kormányra kerülésük esetén „bűncselekménynek fog számítani, ha egy sajtótermék szándékosan, rosszhiszeműen valótlanságot állít, főleg ha ezt az egyértelmű cáfolat után követi el”, és azonnal megszüntetik a „propaganda tiltott állami támogatását”.
Ezt követően a pártvezető a Fidesz szavazóihoz szólt.
A szerző nélküli aljas, hazug propaganda és az uszító, luxizó miniszterelnök már az a polgári Magyarország, amire szavaztatok?
– tette fel a kérdést.
Utóiratként pedig kiemelte, hogy a Tisza Párt az adócsökkentés pártja – írta mai cikkében az Index.
Az üggyel részletesen foglalkozik az MNO is, amelyet ezen a linken olvashatnak.
Címlapkép: Facebook



