Kijev városi tanácsa újabb jelentős összegeket különített el a város védelmezőinek, illetve a város elleni légitámadások áldozatai és családjaik támogatására – jelentette be az ukrán főváros polgármestere, Vitalij Klicsko.
A polgármester szerint a városi tanács újabb 4 milliárd hrivnyát különített el a katonai erők támogatására, annak ellenére, hogy a központi kormányzat jelentős összegeket vont el Kijev költségvetéséből – írja az Unian ukrán hírügynökség. A „Kijev Védelmezője” elnevezésű városi célprogram finanszírozása így csaknem 11 milliárd hrivnyára nő a 2025-ös évben.
Klicsko elmondta, hogy további 210 millió hrivnyával növelik a „Kijevi Védelmezők és Védelmezőnők Támogatása” program finanszírozását. Ez az összeg az elesett katonák családjainak, az eltűnt személyek hozzátartozóinak, valamint a fogságban lévők családjainak nyújt segítséget.
A program keretében támogatják a harci cselekmények résztvevőinek gépjárművásárlását, a kerekesszékes veteránok lakásátalakítását, valamint látás- és hallássegítő eszközök beszerzését is.
A városi tanács emellett 130 millió hrivnyával növeli a „Gondoskodás a kijeviek felé” elnevezésű program költségvetését, amely eredetileg 740 millió hrivnyával indult az év elején. Ez az alap azoknak a kijevi lakosoknak nyújt anyagi támogatást, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, különös tekintettel azokra, akik az ellenséges támadások következtében szenvedtek károkat.
Az utóbbi hónapokban egyre több ilyen ember van nálunk – hangsúlyozta a polgármester.
Klicsko korábban is kritizálta már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök intézkedéseit, önkényuralommal és a hatalom központosításával vádolta az államfőt. Azt is Zelenszkij szemére vetette, hogy „razziák, kihallgatások és koholt bűnügyekkel való fenyegetések” bénítják meg a kijevi városi tanács működését.
Ez a demokratikus elvek és intézmények háború álcája alatt történő felszámolása. Egyszer azt mondtam, hogy autoriterizmus szaga van az országunkban. Most már bűzlik – fogalmazott a The Times brit napilapnak adott nyilatkozatában a polgármester, aki az korrupcióellenes szervek beszántása ellen tiltakozó tömegtüntetésen is részt vett.
Borítókép: Vitalij Klicsko kijevi polgármester (k) és Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter (jobbra) egy orosz rakétacsapásban találatot kapott lakóépületnél Kijevben
Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko


