Előállt a Bundestag elnöke a döbbenetes javaslattal: a NATO-nak be kéne lőni Ukrajna légterébe

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

orosz-ukrán-háború

Emellett eltörpül a már megszokott „még több fegyvert Ukrajnának” mantra.

Thomas Röwekamp, a Bundestag védelmi bizottságának elnöke kijelentette, hogy a NATO-nak határozottabban kell fellépnie Oroszország nagyszabású támadásaival szemben, le kell lőnie a drónokat Ukrajna felett, és fokoznia kell Kijev támogatását olyan eszközökkel, amelyekkel orosz célpontokat támadhat – írta meg az Európai Pravda.

Röwekamp szerint ugyanis a NATO már bizonyította, hogy képes kezelni az „ilyen” fenyegetéseket, „azonban a légvédelem területén, különösen a nagyszabású dróntámadások ellen, még nagyon komoly kihívások állnak előttünk” – mondta. Szerinte ezen a téren bővíteni kell a katonai képességeket, és Németország hozzájárulását is növelni kell.

Véleménye szerint „a legjobb módja a drónok elleni harcnak háborús körülmények között az, ha megsemmisítjük a gyártási létesítményeiket és az indítórendszereiket”. Ezért is fontos, hogy „a NATO-partnerek gyorsan felszereljék Ukrajnát, hogy az intézkedéseket hozhasson ezek ellen a célpontok ellen az orosz területen” – tette hozzá Röwekamp.

Úgy véli továbbá, hogy a NATO-n belüli koordináció elengedhetetlen annak meghatározásához, mikor és mely ország területe felett adottak a feltételek egy katonai válaszlépéshez dróntámadás esetén: „Lehetővé kell tenni – az érintett ország, például Ukrajna beleegyezésével – olyan drónok lelövését, amelyek a NATO területét fenyegetik, még akkor is, ha azok az ő légterükben vannak.”

Mandiner.hu

Borítókép: A Burevij ukrán rohamdandár egyik álcázott, T-64-es harckocsija a kelet-ukrajnai Harkivi területen fekvő Kupjanszk közelében húzódó frontvonalon 
Forrás: MTI/EPA/Maria Senovilla

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004