Ilyen büntetést kaphatnak Magyar Péter és szabadcsapatai az újságírók bántalmazásáért

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

A nyilvánosan tett, beazonosítható csoportokra irányuló erőszakos vagy gyűlöletes megnyilvánulások, amelyek a sajtómunkások fizikai bántalmazására uszítanak, közösség elleni uszítás bűntettét valósíthatják meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Sokat elárul a Brüsszelben uralkodó általános morálról – ahol a Tisza Pártot is magában foglaló Néppárt, a Szociáldemokraták és a Liberálisok nagykoalíciója a meghatározó erő –, hogy korábban a Patrióták Európáért frakció a politikai erőszak elítéléséről kezdeményezett plenáris vitát és határozatot, beleértve a Donald Trump elleni merényletkísérlet elítélését is, de ezt az EP leszavazta – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tudományos igazgatója, akit a Tisza Párt híveinek és elnökének agresszív viselkedéséről, valamint ennek következményeiről kérdeztünk.

Lomnici emlékeztetett: a politikai erőszak elítéléséről szóló kezdeményezést az EP 339 szavazattal utasította el, 119-en értettek vele egyet és 15-en tartózkodtak, de sokan rámutatnak arra, hogy míg a strasbourgi testület George Floyd halála okán egyperces néma tiszteletadással adózott, addig Charlie Kirk emléke előtt nem tisztelegtek. Ezenkívül Ilaria Salis erkölcstelen rehabilitálása is arra a rendkívül veszélyes tendenciára mutat, hogy a baloldal önkényesen magához kívánja ragadni az erőszak definiálásának a jogát. Ez ahhoz vezet, hogy

a Tisza Párt vezető politikusai barbár agresszorként viselkedhetnek jobboldali újságírókkal szemben anélkül, hogy a »nyugati« újságíró szervezetek akár egy rövid közleményében is kiállnának a sajtószabadságért

– mutatott rá az alkotmányjogász.

Ifj. Lomnici Zoltán leszögezte: a politikai kommunikáció szabadsága messze nem terjedhet ki a másik ember személyiségi jogainak, emberi méltóságának vagy testi épségének sérelmére, vagyis ha egy állam – beleértve a bíróságot – képtelen megvédeni az újságírókat, akkor alapjaiban sérül a sajtószabadság is.

A bíróságokat különös felelősség terheli, hiszen hiába vannak szigorú normák, ha azokat a törvénykezés során nem érvényesítik.

Amennyiben szolgálat közben az újságírót nyilvánosan becsmérlik, sértő kifejezéseket használnak vele szemben, esetleg lökdösik, taszigálják, az becsületsértésnek számíthat, ahol felmerülhet a tettlegesség. A visszatérő, célzott fenyegetések és megfélemlítés már zaklatásnak is tekinthető, ha az elkövető rendszeresen, szándékosan háborgatja, megfigyeli vagy fenyegeti az újságírót – világított rá.

A CÖF-CÖKA szóvivője hangsúlyozta: az újságírók tevékenysége a demokratikus közélet részét képezi, és jogállamban elengedhetetlen, hogy a sajtó képviselői biztonságban, zavartalanul végezhessék munkájukat – politikai hovatartozástól függetlenül. Aki e jogukat erőszakkal korlátozza, az nem csupán egy szakmát támad, hanem a demokrácia alapvető működését kérdőjelezi meg – jelezte.

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a Tisza Párt és Magyar Péter a „propagandistázással” is túllépte a jogszerűség határait. A közösség elleni uszítás akkor valósul meg, ha valaki a nagy nyilvánosság előtt erőszakra vagy gyűlöletre uszít bizonyos csoportok ellen.

A nyilvánosan tett, beazonosítható csoportokra irányuló erőszakos vagy gyűlöletes megnyilvánulások, amelyek a sajtómunkások fizikai bántalmazására uszítanak, közösség elleni uszítás bűntettét valósíthatják meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Magyarországon – ahol korábban egy riporter arról faggathatta interjúalanyát, hogy az mennyiért vállalná Orbán Viktor kormányfő meggyilkolását – az Alkotmánybíróság egyértelműen állást foglalt ebben a témakörben. Eszerint

a közügyek megvitatásánál a szólásszabadság kiemelt védelmet élvez, ugyanakkor az ilyen jellegű véleménynyilvánítás akkor korlátozható szűk körben, ha a másik személy emberi mivoltában való megalázására irányul. Az ilyen közlésekre nem terjed ki a véleménynyilvánítás szabadsága – tudatta az alkotmányjogász.

Ifj. Lomnici Zoltán arra is kitért, hogy az ilyen típusú jogi korlát nem csupán magyar sajátosság. A német alkotmánybíróság a híres Mephisto-ügyben világosan meghúzta a művészi szabadság határait. A testület álláspontja szerint egy demokratikus, társadalmi együttműködésre épülő államban nem létezhet teljesen korlátozás nélküli szabadságjog, hiszen minden alapjog gyakorlása más személyek jogait is érintheti. Ennek megfelelően

a művészeti kifejezés szabadsága sem érvényesíthető mások emberi méltóságának sérelmével.

Friss hír, hogy átkutatták a házát és ügyészségi nyomozás zajlik az ellen a 65 éves személy ellen, aki az X közösségi platformon Robert Habeck korábbi alkancellárt „gyengeelméjűnek” nevezte.

Mindezek fényében nem hagyható figyelmen kívül az előadóművészek felelőssége sem. A színpadon történő, a miniszterelnök kivégzését szimbolikusan megjelenítő performansz különösen problematikusnak tekinthető egy olyan társadalmi és nemzetközi közegben, ahol a politikai vezetők elleni erőszakos támadások valósak.

Egy ilyen helyzetben a művészi kifejezés szabadsága nem abszolút: a gyűlöletre, erőszakra vagy mások emberi méltóságát sértő tartalmakra való felhívás nem élvez alkotmányos védelmet.

Az előadó közéleti szerepvállalása, ismertsége, valamint a véleményformálásra való képessége révén a hatás is megsokszorozódik, így a vele járó felelősség is fokozottabb.

Ez a felelősség nemcsak morális természetű, hanem jogi következményekkel is járhat, amennyiben a művészi megnyilvánulás túlterjeszkedik az alkotmányosan védett kereteken – fogalmazott a Századvég tudományos igazgatója.

Magyar Nemzet

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004