Vasárnap folytatta útját a tényfeltáró Folyami Polgárnaszád. A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány országjárása ezúttal Kiskunhalas, Mórahalom, Mezőhegyes, Tiszakécske és Szeged környékén kötött ki.
Bányai Gábor országgyűlési képviselő Kiskunhalason hangsúlyozta, a választókerület tanintézményeit kilencven százalékban felújították és mintegy ötezer új munkahely született. Számos további eredmény valósult meg a térségben, ahová folyamatosan érkeznek a fejlesztési pénzek. Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere a városban történt többtucatnyi felújítást is felsorolta.
Mihálffy Béla, Mórahalom és a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a CÖF-CÖKA-nak a tényfeltáró Folyami Polgárnaszád elindításáért,
majd a megvalósult beruházások és fejlesztések jelentőségéről, és mindezek folytatásának lehetőségeiről beszélt.
Farkas Levente, Szeged 01. választókerületének elnöke az ellenkező politikai oldalak békés együttélésének fontosságát hangsúlyozta.
Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője a Tisza Pártban visszaköszönni látszó 2010 előtti világ veszélyeire hívta fel a figyelmet.
Mindenki a tényekre hagyatkozzon és ne dőljön be a rémhírterjesztésnek, az ellenzék mocskolódásainak, karaktergyilkos lejáratókampányainak! – emelte ki.
Erdős Norbert a Békés- Csanádi térség országgyűlési képviselője mezőhegyesi felszólalásában a terület elmúlt másfél évtizedben történt jelentős fejlesztéseit, útépítéseit emelte ki.
Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun vármegye országgyűlési képviselője a munkahelyek megerősítésére, bővítésére helyezte a hangsúlyt tiszakécskei beszédében, beszámolt arról, hogy Kecskemét és környéke gazdasági fellendülése hogyan hatott a környező településekre is.
Kovács Ernő, Bács-Kiskun vármegye főispánja arra emlékeztette a szép számú hallgatóságot, hogy óriási eredmény a kormány illegális migrációval szembeni rendíthetetlen eltökéltsége.
Kiszelly Zoltán, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány politikai elemzési igazgatója előadásában a Tisza Párt adószabályozási terveit vette át részletesen, amelynek lényege a hatásában lesz, az adófizetők jövedelme jelentősen csökkenni fog, míg költségeik megemelkednek.
A politológus szerint az emberekben leginkább azt kell tudatosítani, hogy amit eddig elértünk, ami most van, az nem magától értetődik.
Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke pedig a családtámogatások jelentőségéről beszélt, a gendersemleges oktatás fontosságáról és az anyák jövedelmének adócsökkentéséről.
























A Folyami Polgárnaszád jövő szombaton folytatja útját, a pontos állomáshelyekről a civilek.info-n tudnak tájékozódni.
A Folyami Polgárnaszád korábbi tartalmait és további meghívóit itt tekintheti meg!



