Jim Carrey kapja a César–életműdíjat

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Jim-Carrey

A „gumiarcú” komikus, aki már kisgyerekként órákon keresztül grimaszolt a tükör előtt, képes szinte bárkit utánozni.

Jim Carrey kanadai-amerikai filmszínész veheti át a César-életműdíjat az 51. César-gálán február 27-én Párizsban – jelentette be szerdán a francia filmakadémia.

A 63 éves színész „a kortárs mozi egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású alakja” – olvasható a filmakadémia közleményében

A „gumiarcú” komikus, aki már kisgyerekként órákon keresztül grimaszolt a tükör előtt, képes szinte bárkit utánozni, van, aki Jerry Lewishoz, mások Charlie Chaplinhoz hasonlítják.

A színpadon és a televízióban kezdett karrier után a nagy áttörést az 1994–es év hozta meg számára, ekkor került a mozikba a kritikusokat megosztó, de a közönség körében elsöprő sikert arató Ace Ventura: Állati nyomozó, a hasonlóan megosztó Dumb és Dumber: Dilibogyók, illetve A maszk című vígjáték, amelyben Cameron Diaz oldalán játszott.

Az 1997–es Hanta boy című filmben egy etikátlan ügyvédet alakított, aki kisfia születésnapi kívánsága miatt nem tud hazudni. A kritikusok ezúttal már elismerően nyilatkoztak alakításáról, és elkönyvelhette második Golden Globe–jelölését.

A díjra nem sokat kellett várnia, a következő évben át is vehette a The Truman Show című szatirikus filmben nyújtott alakításáért, amellyel bebizonyította színészi sokoldalúságát.

1999–ben Andy Kaufman komikust alakította az Ember a Holdon című filmben, amely ugyan nem lett hangos siker a mozikban, de megkapta érte második Golden Globe–díját. Emlékezetes alakítása volt A minden6ó (2003) című fantasy–vígjátékban, illetve Kate Winslet oldalán a 2004–es Egy makulátlan elme örök ragyogása című romantikus sci–fiben.

Jim Carrey pályáját „kivételes sokoldalúság jellemzi (…) a sikerfilmek és a művészfilmek között” – írták a César-gála szervezői.

Az 1990–es és 2000–es évek nagy sikerei után a színész fokozatosan eltávolodott Hollywoodtól és a hírnévtől, hogy az írásnak, a művészeteknek és a spiritualitásnak szentelje magát. 2017–ben két dokumentumfilm is készült róla, a Jim and Andy az Ember a Holdon forgatása során a színfalak mögött játszódó dráma krónikáját mutatja be. A Színre volt szükségem hatperces filmben vallott először arról, hogy a festészettel és a szobrászattal foglalkozik szabadidejében, 2020–ban jelent meg A Memoirs and Misinformation című félig önéletrajzi regénye.

MTI

Borítókép: Jim Carrey
Forrás IMDb

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004