Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggeli Facebook-posztjában párhuzamba állított két vasárnapi eseményt: a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház újraszentelítését, valamint azt a kormányellenes tüntetést, amely Budapesten, a Kossuth Lajos téren zajlott le. Véleménye szerint az utóbbi esemény megmutatta, hogy mi az ellenfeleik ajánlata az országnak.
Megbékéléstől a megfélemlítésig. Tegnap felemelő napunk volt. Felemelő nap, mert újraszentelték a felújított veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat. Aki templomot épít, az hazát épít. Veszprém épülése pedig olyan mértékű, amely mellett nem lehet csak úgy elmenni. Meghaladja a jobb- és baloldali lövészárkokat. Mindannyiunk büszkesége” – kezdte posztját a miniszterelnök.
Majd azzal folytatta: „Közben Budapesten egy másik rendezvényen a megfélemlítés ellen tüntettek. Tették mindezt válogatott káromkodások, fenyegetések és tettlegesség közepette, a gyermekvédelem álcája mögé bújva. Tények nélküli sunyi sejtetés, olcsó hangulatkeltés és határtalan gyűlölet.”
„Ez az ő ajánlatuk az országnak. Viszály és rombolás”
– fogalmazta meg véleményét a kormányfő.
Mi építünk tovább. Templomokat, utakat, gyárakat, iskolákat és óvodákat. Egy büszke, családbarát országot. És ha jól tesszük a dolgunkat, akkor legkésőbb jövő áprilisban meghaladjuk a gyűlölet erőit.”
– írta a miniszterelnök.
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök Veszprémben, a Szent Mihály Fõszékesegyház újraszentelése alkalmából rendezett ünnepségen 2025. október 5-én. Fotó: Facebook/Orbán Viktor



