Tusknál végleg elszakadt a cérna: közösségi oldalán fenyegette meg a volt igazságügyi minisztert

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

Orbán-Ziobro

A lengyel miniszterelnök nem túl „jogállami módon” fejezte ki, hogy szívesen látná börtönben a politikai ellenlábasát.

Minden jel szerint Donald Tusk lengyel miniszterelnök nehezen viseli, hogy a lengyel vizsgálatok elől állítólagos bűncselekmények miatt külföldre kényszerült volt igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro jelenleg Magyarországon tartózkodik.

Vagy a börtönben, vagy Budapesten

írta a Donald Tusk közösségi oldalán.

Mint ismeretes, kedden lengyel ügyészek kérvényezték a Budapesten tartózkodó Zbigniew Ziobro mentelmi jogának felfüggesztését. Arra hivatkoztak, hogy a volt miniszter szerintük nem megfelelően használta fel az Igazságügyi Minisztérium erőszak áldozatainak megsegítésére szolgáló alapját, és most hirtelen erre bizonyítékot is találtak.

A jelenlegi letartóztatási utasításnak köze lehet ahhoz, hogy Budapesten kritizálta a Tusk-kormányzatot.

nyilatkozta Ziobro.

„Igazságot Lengyelországnak! A lengyel jobboldal óriási győzelmet aratott az elnökválasztáson. A Brüsszel-barát lengyel kormány azóta politikai hajtóvadászatot indított ellenük” – írta Facebook-bejegyzésben Orbán Viktor, aki fogadta Zbigniew Ziobrót, „akit a lengyel kormány le akar tartóztatni. És mindez Európa szívében. Közben Brüsszel hallgat. Micsoda állapotok!”

„Amit Lengyelországban most látunk, annak semmi köze a jogállamisághoz”

Szakértők szerint a Tusk-kabinet radikalizálódása mögött az állhat, hogy a kormány körül egyre inkább fogyhat a levegő. Sajtóhírek szerint Tuskot saját pártján belül is elkezdték megkérdőjelezni, hogy ő lenne a legalkalmasabb miniszterelnök és pártvezető.

Gulyás Gergely: Lengyelországban a jogállam alapjai sérültek

Ezért nyúlhat a „leszámolás folytatásának kétélű kardjához” Tusk, és került sorra Ziobro. A volt igazságügyi miniszter ellen már két esztendeje vizsgálódnak, mégsem találtak semmit – most viszont, hogy Budapesten élesen kritizálta a Tusk-kormányzatot, hirtelen mégis előkerültek azok a „bizonyítékok”, amikor Ziobro egyébként is külföldön, Budapesten tartózkodott egy, a Tusk-rendszer jogtiprásait feltáró dokumentumfilm bemutatóján.

Mandiner.hu

Borítókép: Orbán Viktor Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszterrel
Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004