Wittner Mária hagyatéka „hazaért”

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Wittner-Mária

Mintegy ötezer tételt, köztük leveleket, emléktárgyakat és személyes relikviákat adományoztak a Terror Háza Múzeumnak Wittner Mária hagyatékából.

A Terror Háza Múzeumhoz került Wittner Mária 1956-os forradalmár, szabadságharcos hagyatékának egy jelentős része – jelentették be az intézményben kedden tartott sajtótájékoztatón. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója közölte: a személyes tárgyak mellett politikailag is értelmezhető iratok is vannak az anyagban. Wittner Mária hagyatékát megpróbálják digitalizálni, így mindenki számára elérhetővé tenni, továbbá egy kiállításon bemutatni.

– Wittner Máriában egy olyan történelmi hőst ismertem meg, akinek egész élete 1956-ról, a szabadságharcról és a magyarság ügyéről szólt – fogalmazott Schmidt Mária, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a múzeumhoz került Wittner Mária hagyatékának egy része, ami egyben kötelezettséget is jelent.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos emlékeztetett: 69 évvel ezelőtt, 1956. november 4-én verték le a forradalmat, és ugyanezen a napon sérült meg Wittner Mária. Ezt követően emigráció, majd 13 év börtön következett. Wittner Mária majdnem nyolc hónapot töltött siralomházban, végül 1970-ben szabadult.

Szavai szerint Wittner Mária hagyatéka most hazaérkezett, hiszen Wittner Mária, az 1956-os hős az 1956-os forradalom egyik legnagyobb áldozata. Németh Szilárd azt mondta: bár leverték a szabadságharcot, az első szöget mégiscsak mi vertük be a kommunizmus koporsójába.

A politikus kitért arra is, a rendszerváltáskor nem gondolták volna, hogy eljön megint az az idő, amely az üzeni: a birodalmak felfalnak bennünket. – Marika néninek a munkássága, az üzenete az, hogy a zászlót tovább kell vinni – fogalmazott Németh Szilárd. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója hangsúlyozta: Wittner Mária élettörténete, kiállása egyértelműen méltó arra, hogy minél többen megismerjék, és erőt tudjanak belőle meríteni.

Wittner Mária személye, élete és öröksége 1956, a magyar szabadság, valamint a függetlenség és a kitartás szimbóluma – jelentette ki.

Wittner Mária ápolta megkínzott és kivégzett bajtársai emlékét, és átélhetővé tette mindazt, ami az ő szavai nélkül csupán a történelemkönyv egy újabb fejezete lett volna a szabadságot és függetlenséget örökségbe kapó nemzedékeknek.

Wittner Mária hagyatékának részét képezik a börtönévek alatt keletkezett levelezések, személyes, illetve politikai levelek, dokumentumok, emléktárgyak, dísztárgyak, oklevelek, emlékérmek, valamint festmények és könyvek is. A dokumentumok feldolgozását a múzeum már megkezdte. Wittner Mária – aki 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője is volt – 2022. szeptember 14-én hunyt el 85 éves korában.

MTI

Borítókép: A hagyaték részét képező, kézzel készített nemzeti lobogó az 1956-os forradalmár, szabadságharcos Wittner Mária hagyatékáról tartott sajtótájékoztatón a Terror Háza Múzeumban 2025. november 4-én. A múzeumhoz került Wittner Mária hagyatéknak egy jelentős része – Forrás: MTI/Purger Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004