Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője nem lát bizonyítékot a Magyar Péter által emlegetett orosz szálra az adatszivárgási ügyben.
Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Klubrádióban bevallotta, hogy ő is szerepel a kiszivárgott Tisza-listán.
„Én is bejelentkeztem erre a felületre, mert kíváncsi vagyok arra, hogy hogy működik”
– fogalmazott Horn, aki úgy vélekedett, hogy neki kötelessége volt ezt megnézni.
A Mandiner cikke szerint Horn arról is beszélt, hogy bár Magyar Péter szerint az oroszok állhatnak a botrány mögött, erre ő semmilyen bizonyítékot nem látott, de el tudja képzelni. A baloldali elemző szerint a tiszás állításokkal szemben ez lehetett egy súlyos fejlesztői hiba is, ha a Tisza „amatőr módon, rosszul épített fel valamit”.
„Tehát én Magyartól sem hallottam bizonyítékot arra, hogy az orosz titkosszolgálatok, de ha itt egy hiba történt, azt is el tudom képzelni, egy kezdő társaság, valaki amatőr módon, rosszul épített fel valamit”
– mondta.
A korábbi SZDSZ-es államtitkár cáfolta Magyar Péter azon kijelentését, miszerint a Fidesz lopta el ezeket az adatokat, ugyanakkor félelemkeltésről is beszélt az ügyben.
„Még egyszer mondom, ez nem azt jelenti, hogy a Fidesz lopta el az adatokat. Én ezt nem tudom, azt se, ezért lehet tényleg egy súlyos, hogy mondjam, fejlesztői hiba. Nem tudom, lehet”
– fogalmazott Horn Gábor.
Amint arról a civilek.info is beszámolt, a múlt hét végén kétszázezer nevet és megannyi adatot tartalmazó lista szivárgott ki.
Fotó: Facebook / Republikon Intézet



