A 45. Magyar Filmszemlét február 2-a és 8-a között a budapesti Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban rendezik meg.
A Magyar Filmszemlét 13 év szünet után rendezték meg újra idén februárban.
A 45. Magyar Filmszemle programja tíz versenykategóriából és további két szekcióból, a Panoráma és az Információs szekciókból áll.
A versenybe játékfilm, rövidfilm, kísérleti film, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm és dokumentumfilm-sorozat, rövid animációs film és televíziós filmsorozat kategóriákban várják a nevezéseket. Új kategóriák a tudományos ismeretterjesztő és portréfilm, az animációs sorozat, valamint a videoklip.
Az egyes versenykategóriák előzsűrijében, valamint zsűrijében a Filmszemle igazgatója, Muhi András producer által felkért és a Szemletanács (Muhi András, Pataki Ágnes, Csutak Tamás és Kovács Gábor producerek, valamint Liszka Tamás, Budapest Film Zrt. vezérigazgatója) által támogatott személyek vesznek részt. Az előzsűrik feladata, hogy a nevezett művek közül kiválasszák azokat az értékes alkotásokat, amelyek a versenyprogramba kerülnek, vagy az Információs szekcióban lesznek bemutatva.
A Panoráma szekcióba a Szemletanács olyan magyar vagy magyar alkotók közreműködésével készült játékfilmeket vár, amelyeket a készítőik nem neveznek a versenybe.
A játékfilm, dokumentumfilm és animációs film versenyében ötfős, minden más kategóriában háromfős zsűri dönt, továbbá a játékfilmek versenyében az ökumenikus zsűri is díjat ad majd át.
A Filmszemle hagyományainak megfelelően ismét lesznek a vetítések utáni szakmai beszélgetések, valamint a filmes szervezetek által javasolt tematikus kerekasztal-beszélgetéseket is rendeznek. Minden esemény nyitott a közönség számára, a mozijegy ára 2026-ban is 1000 forint lesz. A kísérőprogramok helyszíne az Inga Kultúrkávézó.
A 45. Magyar Filmszemle új arculattal jelentkezik, amelyet Lelkes Lászó Munkácsy-díjas grafikusművész készített.
A szemlére 2024. január 1. után elkészült vagy bemutatott filmeket lehet nevezni. Nevezni november 12. és december 7. között lehet.
A Magyar Játékfilmszemle 1965-ben indult útjára, majd 1986-tól Magyar Filmszemle elnevezéssel, a Magyar Filmművészek Szövetsége szervezésében 2012-ig évről évre egybegyűjtötte az adott év magyar filmtermését – emlékeztettek közleményükben a szervezők.
Mint írták, a filmszemle célja, hogy hagyományaihoz hűen összegyűjtse és bemutassa a magyar filmkészítők munkáinak legteljesebb körét, valamennyi műfajban, ezzel is szolgálva a magyar filmművészet és filmgyártás fejlődését, illetve az alkotók, a szakma és a közönség közötti találkozásokat és a párbeszéd erősítését.
További információ a szemléről és a nevezésről ezen az oldalon található – olvasható a közleményben.
MTI
Borítókép: A Magyar Játékfilmszemle 1965-ben indult útjára – Fotó: Freepik.com



