A hivatalos álláspont szerint nincs napirenden a jelenlegi, 65 éves nyugdíjkorhatár eltörlése.
Az elmúlt napokban több magyar médium is téves információt közölt arról, hogy 2026. január 1-jétől megszűnhet a jelenlegi, kötelező 65 éves nyugdíjkorhatár. A cikkek szerint a dolgozók szabadon dönthetnék el, mikor vonulnak nyugdíjba, figyelembe véve egészségi állapotukat, anyagi helyzetüket és szolgálati idejüket. Az új szabályozásról azt is állították, hogy az 1961-ben születetteket érintené először.
Az Országos Nyugdíjas Parlament megerősítette, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos sajtóhírek nem megalapozottak. Hozzátették, hogy az említett „tervezetet” az online portálok egymásra hivatkozva, kormányzati forrás nélkül vették át, így dominóhatás jött létre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hivatalos Facebook-bejegyzésében cáfolta azokat a híreket, amelyek a nyugdíjkorhatár 2026-os megszüntetéséről szólnak. A tárca szerint semmilyen változtatás nincs tervben, és minden olyan állítás, amely mást sugall, álhír, hangulatkeltő és megtéveszti az olvasókat.
„Az utóbbi napokban a nyugdíjkorhatár változtatásával kapcsolatban megjelent cikkek teljes mértékben félrevezetők és hamisak. Semmilyen a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos változtatás nincs – minden olyan állítás, amely mást sugall, álhír, hangulatkeltő és félrevezeti az olvasókat”
– emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megjegyezték, hogy a nyugdíjrendszer jelenlegi szabályait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény rögzíti, amely világosan kimondja: „Az öregségi nyugdíjkorhatár mind a férfiak, mind a nők esetében 65 év, ha az érintett 1957-ben vagy azt követően született. A nők számára továbbra is fennáll a kedvezményes nyugdíj lehetősége 40 év jogosultsági idővel, életkortól függetlenül, amennyiben a törvényben meghatározott feltételek teljesülnek.”
A hamis információkat terjesztő sajtóorgánumot felkérték, hogy frissítsék a cikkeiket, és alaposabban tájékozódjanak. „A nyugdíjkérdés nem játék, senki se terjesszen ál- és rémhíreket!” – tették hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívta a figyelmet a nyugdíjasokat érintő aktuális intézkedésekre is. A tárca közölte, hogy 2025. november 12-től minden nyugdíjas számára megérkezik a kiegészítő nyugdíjemelés, átlagosan 51 ezer forint összegben.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára közösségi oldalán közölte, hogy
a novemberi nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíj-kiegészítés is, ami egy átlagnyugdíjnál 47 200 forintot jelent. A januárig visszamenőleges összeget egyben kapják meg az idősek.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány minden évben, és idén is garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést, ezért novemberben az éves tényleges inflációhoz igazították a nyugdíjakat, kiegészítve az év eleji előre becsült infláción alapuló emelést.
Hozzátette, hogy decemberben már a kiegészített nyugdíj érkezik, januárban az újabb év eleji 3,6 százalékos emelés, februárban pedig a 13. havi nyugdíj. A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány arról is döntött, hogy januártól több lépésben bevezetik a 14. havi nyugdíjat.
Az államtitkár elmondta, hogy Orbán Viktor és Donald Trump sikeres csúcstalálkozójának köszönhetően a rezsicsökkentést is változatlanul biztosítja a kormány.
Borítókép: Nincs napirenden a nyugdíjkorhatár emelése – Fotó: Pexels



