Szijjártó Péter szerint óriási veszélyek fenyegetik Magyarországot

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

Szijjártó Péter

A magyar külgazdasági és külügyminiszter volt a hétfői vendég az Igazság órája című műsorban. 

Szerintem mindenki, aki egy kicsit is szereti a focit, meg az is, aki nem, egy kicsit azért ebbe a tegnapi napba úgy belehalt. A szakembereknek lesz dolga, azt hiszem, elemezni, meg remélem, hogy eljutnak odáig is, hogy a szükséges döntéseket meghozzák vagy következtetéseket levonják. Szurkolóként sok mindenről, mondhatom is, hogy mindenről van véleményem, de feltételezem, a meghívás nem a szurkolónak szólt, úgyhogy mindegy is – jelentette ki Szijjártó Péter.

Minden körülmény adott és biztosított volt ahhoz, hogy 40 év után újra kijussunk a világbajnokságra, hogy ez most nem sikerült, ennek a megértése, az elemzése és a következtetések levonása, az a szakemberek dolga – mondta.

Nagy a veszély

Mindenkinek meg kell értenie, látnia kell, hogy micsoda veszélyek vesznek minket körül, mert a helyzet most persze annyiból jobb Magyarországon, mint mondjuk a közelünkben vagy a szomszédunkban, hogy mi nap mint nap teszünk sikeres erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a ránk leselkedő két legnagyobb veszélyt, a keleti veszélyt, a háborút és a déli veszélyt, a migrációt kívül tartsuk az országon, távol tartsuk az országtól – közölte Szijjártó Péter.

Ez napi küzdelmet igényel. És az fontos, hogy mindenki lássa, hogy az a tény, hogy Magyarországot, ha nem tudják belerángatni a háborúba, az nem magától értetődő, az nem természetes, az nem áll elő anélkül, hogy ne tennénk érte, mint ahogy az sem természetes, hogy nincsenek illegális migránsok Magyarországon, mert ha Brüsszel akarata érvényesülne, akkor már illegális migránsok tízezrei krasszálnának Magyarországon, de mi nap mint nap küzdünk azért Brüsszelben és a politikában, a határőreink meg a déli határon azért, hogy ne is jöhessenek be illegális migránsok – húzta alá a miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: Azért nincs Magyarországon háború, azért nincs Magyarországon migráció, mert a nemzeti kormány napi szinten küzd annak érdekében, hogy ne tudjanak minket belerángatni a háborúba, meg ne jöhessenek be az illegális migránsok is. Mind a kettőnek a veszélye az egy napi jelenség.

Tehát az, hogy minket bele akarnak rángatni a háborúba, az minden nap történik. Minden nap történik valami, amivel minket be akarnak húzni az Ukrajnában zajló háborúba. Hol az ukrán elnök, hol valamelyik ukrán kormánytag, hol Brüsszelből valaki, hol valamelyik balti ország vagy Lengyelország vezetője, nap mint nap jönnek a provokációk, nap mint nap próbálnak minket beletolni, belehúzni a háborúba. És ugyanez van migráció kapcsán is át akarják erőltetni a migrációs paktumot – szögezte le.

Azt akarják, hogy az illegális migránsokat Európában még inkább szét lehessen szórni. Azt akarják, hogy arra kényszerítenek minket, hogy mi napi egymillió eurót fizessünk azért, mert nem engedjük be az illegális migránsokat. És ugye megtalálták a magyarországi szereplőt is, aki majd ezt nekik végrehajtja, hogyha ne adja a Jóisten, kormányra kerül. Megtalálták azt a szereplőt, akit fognak, akit a markukban tartanak, akit zsarolni tudnak egy mentelmi joggal annak érdekében, hogy ezt a magyar ellenállást, a háborúval szembeni magyar ellenállást és a migrációval szembeni magyar ellenállást felszámolja.

Tehát a Tisza Pártnak az a küldetése, hogy a magyar ellenállást a háborúval szemben és a magyar ellenállást a migrációval szemben felszámolja.

– mondta Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: Ezért nem szabad engedni, hogy kormányra kerüljenek, hogy ne tudják felszámolni a magyar ellenállást se a háborúval szemben, se a migrációval szemben.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: A helyzet az, hogy Brüsszel elhatározta, hogy a háborút Ukrajnában megvívja. Elhatározták, hiszen erről szól a több tízmilliárd eurónyi újabb fegyverszállítás tervezése, erről szól a több tízmilliárd eurónyi pénzbeli támogatásnak a tervezése Ukrajna számára.

„Erről szólnak a nyilatkozatok, hogy Oroszországot le kell győzni, Ukrajnának győznie kell, ez a mi háborúnk is, Ukrajna minket véd, tehát ezek a süket szövegek mind arról szólnak, hogy Európának igenis, Brüsszelnek, az Európai Uniónak be kell szállni ebbe a háborúba.”

És jelenleg az tartja féken ezeket az esztelen folyamatokat, hogy van egy kormány, a magyar kormány, egy nemzeti kormány, egy szuverén kormány, amely ellen tart ennek, és nem engedi, hogy saját magát, így Magyarországot belerángassák a háborúba. Ezért Brüsszelnek találnia kell olyan szereplőt itt Magyarországon, aki ezt megteszi. És nyilvánvalóan ez a szereplő nem fogja nyíltan hirdetni, hogy bele kell vinni a háborúba az országot, de azért az elszólások csak megtörténnek, hiszen fegyelmezetlenek, tapasztalatlanok, szertelenek. A sorkatonaságról szóló nyilatkozat az ukrajnás pólók, az európai néppárti tagság. Ma Európában a legnagyobb háborúpárti politikai tömörülést úgy hívják, hogy Európai Néppárt. Ennek az Európai Néppártnak tagja a Tisza Párt. Nem véletlen az Ukrajnás póló, nem véletlen a Tisza Párti tagság, nem véletlen a sorkatonaságról szóló szöveg, bele akarják vinni Brüsszelből Magyarországot a háborúba, és ehhez megtalálták a magyarországi szereplőt, a Tisza Pártot. Ez a helyzet – mondta a miniszter.

Brüsszelben készen állnak arra, hogy az utolsó ukrán katonái harcoljanak. Nem érdekli Brüsszelt, nem érdekli a nyugat-európai politikusokat, hogy hány ukrán veszik még oda, nem érdekli őket, hogy mekkora a pusztítás lesz, meg nem érdekli őket, hogy mekkora a háború továbbterjedésének kockázata, nem érdekli őket a harmadik világháború felsejlő rémképe, nem érdekli őket semmi – mondta.

„Ők bele akarnak menni, bele akarják vinni ezt a kontinenst a háborúba.”

Arany vécére megy az európai pénz Ukrajnában

Az, hogy kiderült, hogy Ukrajnában egy háborús maffia elviszi az Ukrajnának háborúra küldött pénz egy jelentős részét efölött nagyon nagyvonalúan huny szemet Brüsszel. Az a Brüsszel, amely állítólag a korrupcióellenes küzdelem netovábbja a nemzetközi politikában, az egy más kérdés, hogy az a jogi ügyekért felelős uniós biztos, aki az elmúlt években a Magyarországgal szembeni jogállamisági tortúrát vezényelte, az most a belga rendőrség eljárása alatt állt. Házkutatás, pénzmosással való gyanúsítás, megmagyarázhatatlan vagyonosodás. Ez az ember, aki most pénzmosásért áll a belga hatóságok eljárása alatt, vezényelte Magyarországgal szemben brüsszeli uniós biztosként a jogállamisági eljárást. Ez önmagában vicc lenne, ha nem rólunk lenne szó – húzta alá a miniszter.

Az a következménye, hogy fel akarják venni őket az Európai Unióba, meg hogy azt mondják az uniós vezetők, hogy még több pénzt kell nekik küldeni. Hát el aztán következménye az ukrán korrupciónak – hangzott el a műsorban.

Háborúellenes gyűlés Győrben

Szijjártó Pétet elmondta: Győrben is sokan fölvetették ezt neki, hogy miért van az, hogy itt van a Tisza is, amikor mi Kötcsén vagyunk, pont akkor van Kötcsén, amikor mi Győrben vagyunk, pont akkor van Győrben.

Hogyha itt méltányosak vagyunk és nagyvonalúak, mert mégiscsak az a helyzet, hogy ez az ember azért hisztizett nem tudom én, hány éven keresztül, hogy az összes Fidesz rendezvényen, az évértékelőkön, a gyűléseken, az ilyen-olyan rendezvényeken, ott ülhessen az első sorban, onnan nézhesse a miniszterelnököt, a közelében legyen, ott tapsolhasson, ott éljenezhessen. Most ehhez képest, hogy már csak az az elvárás, hogy egy városban legyen velünk, és így kerüljön közel a miniszterelnökhöz, az egy dicséretes hátralépés – közölte Szijjártó Péter.

„Mindez mutatja azt, hogy az ember képtelen vagy az az ember nyilván képtelen egy önálló programot vinni, egy önálló agendát vinni, és a balhé a lényeg, hogy odakerüljön ő is. Kiderült szerintem az elmúlt hónapokban itt már mindenki számára, hogy mit lehet tőle várni.”

Magyarország történelmében itt a közelmúltban 2006-ig kell visszamenni, mint ahogy Gyurcsány Ferenc folytatta ugyanezt a taktikát. Úgy nyert választást, hogy eltagadta az ország valós állapotát, eltagadta a terveit, eltagadta a célkitűzéseit, aztán lett, ami lett a közelmúlt magyar politika történetének egyik legnagyobb válsága. A történelem ismétli önmagát ebből a szempontból, nincs új a nap alatt szerintem nem kéne még egy Gyurcsányt hivatalban segíteni – folytatta a miniszter.

Orosz-ukrán háború: ne legyenek magyar áldozatok

Én nagyon nem szeretném, ha a magyar emberek is ennek a háborúnak még további áldozataivá válnának. Sajnos haltak már meg magyar emberek nem is kevesen az ukránok és az oroszok háborújában, hiszen Kárpátaljáról is számos magyar embert elvittek, olyanokat is, sőt, leginkább olyanokat, akik nem akartak menni – mondta a miniszter. Hozzátette:

Emlékszünk arra, hogy egy magyar embert halálra is vertek amiatt, mert nem volt hajlandó bevonulni az ukrán hadseregbe. Egy megoldás van csak, a háborút meg kell állítani.

A háború megállításához fűződő egyetlen reményt Donald Trumpnak hívják. A háború megállítását azonban jól láthatóan az európaiak nem akarják, ezért minden létező módon ássák alá Donald Trump béke-erőfeszítéseit. Úgyhogy addig, amíg a háború nem áll le vagy nem sikerül leállítani, addig nekünk a legfontosabb dolgunk, hogy Magyarországot tartsuk kívül ezen a háborún – mondta.

Brüsszel emberei, a tiszapártosok, és a Tisza Párt maga arra szerveződik, arra szövetkezik, hogy ha kormányra kerülnének, ne adja a Jóisten, akkor engedjenek a brüsszeli nyomásnak, a brüsszeli elvárásnak, és engedjék, hogy Magyarországot beletolják ebbe a háborúba

– fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Fontos tárgyalások Bulgáriával

A fő témája a szófiai tárgyalásoknak az Európát jelenleg fenyegető legnagyobb veszélyek voltak, vagyis a háború és a migráció.

Bulgária is egy frontország. Bulgária is azon az útvonalon fekszik, amely az egyik legforgalmasabb migrációs útvonal Európa belseje felé, ez a balkáni szárazföldi útvonal, amelynek európai uniós vagy schengeni belső kapuja a magyar-szerb határ, amit ugye védenek a magyar határőrök emberfeletti erővel, most már gyakorlatilag 10 esztendeje, és elértük, hogy Magyarországon egyetlen egy illegális bevándorló sincs – jelentette ki Szijjártó Péter.

Szerinte a bolgár elnök is osztja az álláspontunkat, abszolút a biztonság oldalán áll az illegális migrációval szemben. Természetesen amikor az Európára leselkedő biztonsági kihívásokról beszélünk, akkor az elfuserált brüsszeli politika miatti energiabiztonsági válság is természetesen szóba került – tette hozzá.

A Magyarországra irányuló földgázszállítás egy jelentős része Bulgárián keresztül érkezik, ennek azonban a Lukoilhoz semmi köze, mert az egy olajfinomítóval és benzinkúthálózattal rendelkezik Bulgáriával.

Nekem nincsen szükségem fedősztorikra, tehát az elmúlt 11 évben szerintem úgy nagyjából mindenki annyiban megismerhetett, hogy nem szoktam fedősztorikra szorulni, tehát ha én akarok beszélni a Lukoil bolgár leányvállalatának felvásárlásáról, akkor beszélek róla, és nem titkolom. Tehát azóta nem vagyok vádolható, hogy mellébeszélnék a fontos ügyeknek. A Lukoil orosz tulajdonban van, a Lukoil eladásáról a Lukoillal kell tárgyalni. Most ha jól értelmezzük, akkor az amerikaiak adtak egy szankciós felmentést arra nézvést, hogy a Lukoil eladása tekintetében a Lukoil külföldi vagyonelemeinek, így a bulgáriai vagyonelemeinek eladása tekintetében is lehet tárgyalásokat folytatni. Nyilvánvalóan lehetnek olyan magyar gazdasági szereplők az energiaszektorban, amelyek érdekeltek lehetnének, vagy lehetnek egy ilyen tárgyalássorozatban, ha nekik szükségük van a támogatásra, természetesen mi ott állunk mögöttük, hiszen a magyar energiavállalatok jó működése, regionális megerősödése nemzetgazdasági érdekként azonosítható, de még egyszer mondom, nekem fedősztorira nincsen és nem is volt szükségem semmire – húzta alá a miniszter.

A Balkánon helyzet van, nem csak Bulgáriában, hanem Szerbiában is.

Szerbiában is az olajvállalat többségi tulajdonosa az orosz vagy többségi orosz tulajdonban van, és rájuk is vonatkoznak a szankciók, tehát ott is valamit lépniük kell a szerbeknek is. És elméletileg a MOL szerepet kaphat, hiszen ennek a régiónak az egyik legerősebb energiaipari vállalata.

Az a helyzet, hogy van egy tulajdonos. Hogyha a tulajdonos szankció alá kerül, attól még ő a tulajdonos. És ahhoz, hogy az adott vagyontárgy a tulajdonostól elkerüljön egy másik tulajdonoshoz, ahhoz meg kell állapodni a tulajdonossal

– hangsúlyozta.

Én sem mondtam soha, hogy például a horvátok, a szerbek, a nem tudom én, bárkik, a kenyaiak honnan vesznek maguknak energiahordozót, honnan akarnak, meg honnan tudnak. Hát mi közünk van nekünk ehhez? Ők tudják, hogy nekik hogyan jó, vagy hogyan éri meg, hogyan versenyképes, hogyan biztonságos – közölte.

Na de miért hozom elő ezt? Mert ugye mondod, hogy a szerb olaj, a szerbiai orosz olajvállalat szankciók alatt van. Ebből fakadóan aztán az állítólag fantasztikusan biztonságos, Horvátországból történő olajellátásunk jelenleg néhány tízezer tonnás szállításokat is nagyon nehezen vagy nem tud teljesíteni. Tekintettel arra, hogy a Horvátországból Magyarországra érkező csőnek Horvátországban van egy leágazása Szerbia felé. Az most kiürült az ottani szankciók miatt. Ezért műszakilag azt valahogy el kell dugaszolni – magyarázta Szijjártó Péter.

A MOL-t akarták rákényszeríteni arra a horvátok, hogy vegye meg azt a több tízezer tonna olajat, amivel eldugózzák a szerb csövet, hogy majd aztán lehessen Magyarország meg Szlovákia felé kőolajat küldeni. Szóval mondjuk rábízni magunkat egy ilyen szolgáltatóra, meg egy ilyen vezetékre, az azt hiszem, hogy elég nagy felelőtlenség – tette hozzá.

Érdemes megnézni egyébként a harmadik országokon keresztüli európai olajimport alakulását, hogy egyszer csak olyan országok tűnnek fel az importforrások között, akik vagy maguk olajjal nem nagyon rendelkeznek, vagy megnövelték az orosz olajimportjukat.

Magyar Nemzet

Borítókép: Facebook/Szijjártó Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004