A vallásturisztikai helyeknek a remény helyeivé kell válniuk

Szerző: civilek.info

HITÉLET

Nacsa-Lőrinc-vallásturizmus

Rekordokat döntött idén a turizmus Magyarországon, amihez a vallási célú utazások fejlődése is hozzájárult – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc a IV. Nemzeti Vallásturizmus Fórumon. Az államtitkár emlékeztetett, az elmúlt években mintegy négyezer templom felújításához és mintegy kétszáz új templom építéséhez nyújtott segítséget a magyar állam.

A vallásturisztikai helyeknek a remény helyeivé kell válniuk, annak érdekében, hogy reménnyel és békével teljen el az odalátogató ember – jelentette ki Nacsa Lőrinc a IV. Nemzeti Vallásturizmus Fórumon Budapesten. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta, a veszélyek korában, a válságok időszakában, a háborús helyzetekben az emberek alapvetően békére vágynak, és

ezt a békét sokszor egy templomba, egy zarándokhelyre, egy zsinagógába vagy egy kolostorba betérve találják meg. Ez a béke kisugárzik az emberek családjára, a munkahelyére, munkatársaira, barátaira, ismerőseire is, vagyis a vallásturisztikai helyek békét közvetítenek a világba – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a turizmus a tavalyi év után az idén is rekordot dönt. Ugyanis január és szeptember között, az előző év hasonló időszakához képest 2,2 százalékkal nőtt a belföldi, 11 százalékkal pedig a külföldi látogatók száma az országban. Ehhez a rekordhoz hozzájárult a vallási turizmus fejlődése is.

Az elmúlt év óta a Nemzetpolitikai Államtitkárság hatáskörébe tartozik a vallási turizmus, így a szektor fejlesztésébe be tudtak kapcsolódni a határon túli magyarság képviselői is; ennek nyomán a többi között a romániai Maros megyében és Csíkszeredán is tartottak vallásturisztikai rendezvényeket.

Nacsa Lőrinc az utóbbi egy évben történt fejlesztések között említette, hogy a Széchenyi Egyetem és a Brenner János Hittudományi Főiskola együttműködése nyomán vallásturisztikai tankönyv jelent meg. és az egri egyetem vallásturisztikai szakára is egyre többen jelentkeznek.

  • Elkészült az Esztergom-budapesti Főegyházmegye vallásturisztikai látványosságait bemutató ChurchApp applikáció,
  • napvilágot látott a mádi zsinagógát bemutató kötet,
  • felújították a tihanyi barátlakásokat
  • és kialakították a tihanyi pálos zarándokutat

sorolta az államtitkár.

Közlése szerint a kormányzat a saját eszközeivel tudja támogatni a vallási turizmus fejlesztését, hiszen a kormányban működik vallásturizmussal foglalkozó részleg.

Elkötelezettségüket mutatja, hogy az elmúlt években mintegy négyezer templom felújításához és mintegy kétszáz új templom építéséhez nyújtott segítséget a magyar állam – mondta Nacsa Lőrinc.

MTI

Fotó: Facebook/Nacsa Lőrinc

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004