Kiderült az igazság Trump egészségi állapotáról

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

donald trump

A Fehér Ház nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit, amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.

Karoline Leavitt a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elnök októberi rutin egészségügyi vizsgálatának keretében végezték el az MRI-ellenőrzést, megelőző jelleggel.

Hozzátette, hogy az elnök korában a férfiaknál a szív- és érrendszeri, valamint a hastájékot érintő fokozott vizsgálatok egészségi haszonnal járnak.

A képalkotó vizsgálat célja, hogy bármilyen gondot időben észlelni lehessen

– mutatott rá a szóvivő és hozzátette, hogy az elnök szív- és érrendszeri vizsgálata normál értékeket mutat.

Az elmúlt napokban az amerikai sajtóban több találgatás jelent meg Donald Trump elnök MRI-vizsgálatának céljairól, amelyekre reagálva a Fehér Ház az elnök orvosa által aláírt vizsgálati jelentést is elérhetővé tette.

MTI

Fotó: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004